Ukrajnában foglalt a covidos kórházi ágyak fele

2021. október 15., 17:55

Ihor Kuzin egészségügyi miniszterhelyettes, országos közegészségügyi főorvos az Ukrajinszke Radionak nyilatkozva elmondta, hogy Ukrajnában 55,5 ezer Covid-ágyat készítettek elő, ezek felét jelenleg máris fertőzött betegek foglalják el – írja az Ukrinform.

„Jelenleg kiutaltunk már, figyelembe véve azt a tényt, hogy további kórházakat is bevonunk, csaknem 55,5 ezer ágyat. Ez az a szám, amellyel a megyék szintjén rendelkezünk. Ezeknek pillanatnyilag 50,8%-a foglalt. Amikor azt látjuk, hogy valamelyik megyében a mutató 50-55% fölött van, új ágyak adódnak hozzá” – mondta el az országos közegészségügyi főorvos.

Hozzátette, hogy van tervük akár 70 ezer Covid-ágy kialakítására, és minden megye szintjén kijelölték a „tartalékhullám” kórházait is, amelyeket abban az esetben vonnak be, ha a járvány lefolyásának legrosszabb forgatókönyve valósul meg.

Összességében, Kuzin szerint, az egészségügyi rendszer akár 90 000 ágyat is elkülöníthet a koronavírusos betegek számára. Figyelmeztetett azonban, hogy a kórházak ilyen telítettsége covidos betegekkel az egyéb betegségekben szenvedők tervezett kórházi ellátásának kárára mehet.

(ukrinform.ua/Kárpátalja)