Romák ellen tiltakoztak Irpenyben egy helyi lakos bántalmazása után

2021. október 18., 15:37

Mintegy ötvenen, köztük veteránok tiltakozó akciót rendeztek a Kijev megyei Irpenyben, miután két roma nemzetiségű személy előző nap megvert egy helyi lakost – jelentette az Ukrajinszka Pravda a Szuszpilne nyomán.

A közbiztonságról a rendezvény ideje alatt a Bucsai Járási Rendőrkapitányság, a preventív tevékenységek főosztálya, az úgynevezett párbeszéd rendőrség és a különleges erők gondoskodtak. A helyszínen tartózkodtak a Kijev megyei rendőrség vezetői.

Irina Prjanisnikova, a rendőrség Kijev megyei főosztályának szóvivője elmondta a Szuszpilnénak, a tiltakozó akcióra azután került sor, hogy „a roma etnikum két képviselője könnyű testi sérüléseket okozott Irpeny egyik lakójának”. „Büntetőeljárást indítottunk” – jelezte.

Elmondása szerint a tüntetők azért vonultak utcára, hogy kifejezésre juttassák álláspontjukat a roma nemzetiség Irpeny területén folytatott tevékenységével kapcsolatban. Hozzátette, a bűnüldöző szervek arra kérték az áldozatot, vegye fel velük a kapcsolatot, hogy további információkat szerezzenek az ügyről.

(pravda.com.ua/suspilne.media/Kárpátalja)