Idegenben nyert Ungvár, otthon vesztett Munkács

Labdarúgás

2021. október 20., 08:50 , 1080. szám

Az országos másodosztályú labdarúgó-bajnokságban zsinórban negyedik mérkőzésén maradt veretlen az Ungvári FC, de a pocsék rajt miatt még így sem tudott előrelépni az utolsó, 16. helyről a kárpátaljai megyeszékhely csapata.

Az ungváriak ezúttal a másodosztály egyik élcsapatának számító Aljansz Lipova Dolina vendégeként értek el bravúros, 3-2-es győzelmet. A vendégek soraiban Rjasko duplázni tudott (érdekesség, hogy mindkét találatát büntetőből szerezte), rajta kívül még Homcsenko volt eredményes.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy az 57. perctől kiállítás miatt a házigazdák 10 emberrel próbálták menteni legalább a pontszerzést, ami végül nem sikerült nekik.

A forduló szenzációját jelentő idegenbeli győzelem ellenére az ungváriak 9 ponttal maradtak a tabella utolsó helyén, de a hét végén sorra kerülő 15. fordulóban hazai környezetben az Olimpik Donyecket látják vendégül.

* * *

Egy osztállyal lejjebb, a harmadik vonalban a Munkácsi FC hazai környezetben szenvedett 3-1-es vereséget az ugyancsak élcsapatnak számító Gyinaz Vishorodtól, és 23 pontjukkal a 6. helyre csúsztak vissza a tabellán.

A Latorca-partiak a hét végén a második helyezett Kárpáti Lviv otthonában lépnek gyepre.

(felvégi)