Kínzás: Ukrajna harmadik Európában az EJEB-en elvesztett ügyek számát tekintve

2021. november 10., 09:06

Ukrajna a harmadik helyen áll a 47 európai ország között, ami az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) elvesztett perek számát illeti. A Hromadske rádió jelentése szerint egészen pontosan azokról az ukránok által az EJEB-hez benyújtott keresetekről van szó, amelyekben kínzások alkalmazását, valamint az emberi jogoknak a bűnüldözési és büntetés-végrehajtási szférában történő megsértését kifogásolják – írja a zn.ua.

Ukrajna már jóváhagyta a kínzásellenes stratégiát, amelynek értelmében a hatékony nyomozást elősegítő rendszert fejlesztettek ki, és egységes szabványokat dolgoztak ki a testi sérülések rögzítésére. A stratégia fő gondolata, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a bűnüldöző szervek által elkövetett kínzás nagyságrendjére és következményeire, elsősorban a büntetés-végrehajtási rendszerben, valamint a rendőrőrsökön, az árvaházakban és a Donyec-medence megszállt területein.

Jurij Belouszov, a rendészeti és büntetés-végrehajtási szférában elkövetett emberi jogi jogsértések elleni küzdelem osztályának vezetője úgy véli, hogy a harmadik hely egy ilyen rangsorban Ukrajna kárára van.

„Ez igen negatív hatással van az országimázsra. Emellett Ukrajna évente több százezer eurót fizet az állami költségvetésből kártérítésként a kínzások áldozatainak az EJEB-hez benyújtott keresetek alapján” – jelentette ki.

Tavaly az EJEB csaknem 686 ezer euró megfizetésére kötelezte Ukrajnát.

(zn.ua/Kárpátalja)