Sikeresen zárultak a magyar és az ukrán mint idegen nyelv tanfolyamok

2021. november 16., 09:48 , 1084. szám

Ünnepélyes keretek között összesen 2 520 tanúsítványt adtak át a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Felnőttképzési Központja által szervezett magyar és ukrán mint idegen nyelv tanfolyamokat sikeresen teljesítő diákok oktatóinak november 15-én a főiskola átriumában. A 119 oktató ezt követően minden érintett településen szétosztja a tanúsítványokat a saját csoportjaiban tanulók számára.

A hetedik alkalommal megvalósult magyar mint idegen nyelv, valamint a harmadik alkalommal megvalósult ukrán mint idegen nyelv tanfolyamok záróünnepségén elsőként Váradi Natália, a II. RF KMF Felnőttképzési Központ vezetője köszöntötte a megjelenteket. Köszöntőjében kiemelte, hogy a 2021 márciusában meghirdetett képzésekre összesen 3 662 fő jelentkezett, melyből 2 755-en a magyar mint idegen nyelv, 907-en pedig az ukrán mint idegen nyelv tanfolyamra. „Fontosnak tartjuk, hogy a két nemzet kommunikálni tudjon egymással, mert mindent csak úgy lehet megérteni, ha egymás nyelvén beszélünk” – húzta alá a központ vezetője.

A magyar nyelvtanfolyamok 83 oktatóval indultak el 50 település 66 helyszínén összesen 225 csoportban, míg az ukrán nyelvtanfolyamok 42 tanárral 26 település 27 helyszínén 77 csoporttal. Összegezve a számadatokat megállapítható, hogy a két nyelvtanfolyam keretében 302 csoportban kezdték meg a foglalkozásokat 72 településen, 89 helyszínen fizikális jelenlétben, valamint online 12 településen 9 csoportban 119 oktatóval. A nyelvórák május 15. és november 15. között csoportonként száz órában valósultak meg.

A magyar nyelvtanfolyam 1 914 fővel, míg az ukrán nyelvtanfolyamok 734 fővel zárultak, tehát összesen 2 648-an fejezték be a foglalkozásokat, közülük azonban 2 520-an teljesítették a szóbeli és írásbeli vizsga követelményeit, így ők részesülnek tanúsítványban.

A magyar mint idegen nyelv tanfolyamokra 2016 óta összesen 28 570 fő jelentkezett, akik közül 17 886-an sikeresen befejezték a képzést, az ukrán mint idegen nyelv esetében 2018 óta 1 797-en kaptak tanúsítványt a 2 359 jelentkezőből.

A rendezvényt online köszöntötte Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos, aki sajnálatát fejezte ki, amiért nem lehet személyesen jelen az eseményen. „Mindenképp szeretném megköszönni önöknek azt a munkát, amit elvégeztek. Ahogyan változik a két ország közötti kapcsolat, az önök munkája annál értékesebbé válik, mert a magyar állam finanszírozásával szervezett ingyenes magyar nyelvtanfolyamok iránt óriási az érdeklődés, s mondhatjuk azt, hogy a kárpátaljai ukrán és ruszin többség ezekkel a nyelvtanfolyamokkal tulajdonképpen lábbal szavaz amellett, hogy megbízható szomszédok, kiszámítható barátok legyünk, ami nélkülözhetetlen nemcsak a magyar közösség kárpátaljai megmaradásához, hanem törvényszerű és logikus lenne ahhoz, hogy két szomszédos ország kapcsolatai jók legyenek” – szögezte le a jelenlévő oktatókhoz szólva Grezsa István, aki beszédében biztosított arról, hogy a program 2022-ben is folytatódni fog. „Meggyőződésem, hogy ezek a nyelvtanfolyamok szolgálják a magyar és az ukrán nép megértését” – hangsúlyozta.

A miniszteri biztos megjegyezte továbbá, hogy Kárpátalja jövője attól is függ, hogy a béke mellett sikerül-e megőrizni a vidékre régóta jellemző sokszínűséget, melynek 1100 éve része a magyarság is.

Beke Mihály András beregszászi magyar első beosztott ügyvezető konzul beszédében aláhúzta: roppant sikeresnek és ígéretesnek tartja a tanfolyamokat, éppen ezért a külképviselet további támogatásáról biztosította a jelenlévőket a programot illetően. „Két nép egymás szellemi-lelki közeledésének a legjobb eszköze egymás nyelvének ismerete, megtanulása” – fogalmazott a konzul, aki Federico Fellinit idézve kiemelte: „Minden új nyelv új világlátással ajándékoz meg.”

A kétnyelvű – ukrán és magyar – tanúsítványokat Vida László ungvári első beosztott magyar konzul és Beke Mihály András konzul adták át. A magas számú érdeklődés bizonyítja, hogy a nyelvtanfolyamok hasznosak és sikeresek.

A tanfolyamok Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosa és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósultak meg.      

Csuha Alexandra