A 91 eszenyi áldozatra emlékeztek

2021. november 21., 17:15

Eszenyben, a temetőkertben emlékeztek meg a 77 évvel ezelőtti szovjet megszállást követő, háromnapos munkának hazudott deportálás áldozatairól.

A temetőben lévő emlékműre 91 név van felvésve, ők életükkel fizettek magyarságukért. Azok többsége sem élte meg az öregkort, akik betegen, legyengülve, három év után hazajöttek – mondta el beszédében Molnár Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Eszenyi Alapszervezetének elnöke. Az elnök asszony hangsúlyozta: „Nem lehet, nem szabad azok emlékét elfelejteni, akik nem élték túl a megpróbáltatásokat, akiket a táborokban éhség, betegség veszejtett el!”

Badó Balázs, az Eszenyi Bázisiskola 8. osztályos tanulója egy lágerballadát szavalt, majd felolvasta a 91 áldozat nevét.

Megemlékezett a tragikus korszakról Loppert Balázs ungvári magyar konzul, majd Balogh Attila, az Ungi Református Egyházmegye esperese, eszenyi lelkipásztor imájában a következőképen fogalmazott: „Ennek a 91 életnek üzenete van. Azt üzeni a világnak, hogy maradjunk meg a mi hitelveink mellett, legyen számunkra fontos magyarságunk, a nemzethez való tartozásunk, és ha kell, ezt tudjuk megvallani szavakkal, cselekedetekkel, ha kell életünk feláldozásával. Mert, Urunk, hisszük és valljuk, hogy boldogok azok, akik háborúságot, üldöztetést szenvednek az igazságért, és akik kitartanak mindvégig, mert övék a hűség jutalma, a korona. Urunk, Istenünk te vigasztalj bennünket, mindnyájunkat, akik emlékezünk, a 91 eszenyi áldozatra, vagy személyesen egy-egy családtagra…”

A megemlékezésen jelen volt a megszólalók mellett és elhelyezte az emlékművön koszorúját Bálint Evelin, a Csapi Kistérségi Tanács KMKSZ-es képviselője, Banga Lívia, eszenyi elöljáró (sztároszta) és Bátori József, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-es képviselője, valamint az eszenyi megemlékezők, hozzátartozók.

dózsa