Szabó Lőrinc: Országok és évezredek

Könyvek, széthurcoltatok a világ

minden részébe! Óh, hány agyon át,

hány lelken át, poklokon-egeken,

hányszor és hová, s mily szeszélyesen,

vittetek! Formát és gondolatot,

tükröt elém hányat tartottatok,

s mily sokfélét, mutatni, mennyivel

dúsabb ez az élet, mint az, amely

a külső létben belénk ütközik!

Sokszor csak rosszul (vagy jól, de alig)

értettem rejtelmes szavaidat,

Szellem, te szent, te szárnyaló, s a nagy

álmokból, melyek országok felett

röpítettek és tűnt évezredek

romjai mögé, néha semmi más

nem maradt, csak egy zavart látomás, –

s a betűzést, szöveged fejteni,

hányszor kellett elölről kezdeni!

Az olvasás semmi mással nem helyettesíthető varázsát idézi meg Szabó Lőrinc kitűnő verse, az Országok és évezredek. Ez a költemény a Tücsökzene című kötet 198-as sorszámú darabja, és az Érlelő diákévek cikluscím alatt szerepel, amely ciklus pedig a tanulás és világmegismerés folyamatát tárja fel.

„Érlelő” időszaknak mondja tehát szerzőnk azokat az éveket, amikor a könyv, az olvasás varázsos világa magába szippantotta őt. De nyugodtan nevezhette volna belső világalkotásnak, -teremtésnek is azt a különleges élményt, amit itt, a versben, egyszerűen csak „széthurcolásnak” nevez. Mert amikor szerzőnk az olvasás által táguló világ titkával – a széthurcolással – indítja a versét, abban bizony benne van a lélek és a szellem felgazdagodása is.

Nagyon is tisztában van szerzőnk az olvasás világot létrehívó természetével. Az Országok és évezredek egyik legfőbb gondolata éppen az, hogy kimondja: „mennyivel dúsabb ez az élet, mint az, amely a külső létben belénk ütközik”.

Csak az olvasással megszülető világ lehet tehát igazi világ: a tájnak-természetnek, illetve az ember által létrehívott építményeknek az olvasás – a szó, a gondolat – ad hiteles-igazi színt és tágasságot, melegséget, otthonosságot. Nyelve nélkül nincs is az embernek igazi országa, hazája...

Penckófer János