Várni kell még az emlékeztető oltásra Ukrajnában

2021. november 29., 08:34

A lakosság jelenlegi átoltottsága mellett korai lenne még bevezetni a vakcina harmadik (emlékeztető) dózisának beadását – jelentette ki Viktor Ljasko egészségügyi miniszter egy harkivi sajtótájékoztatón, amelyről az Ukrinform számol be.

„Minden oltást 2021 februárjában kezdtünk, az ismételt oltások áprilisban voltak, így ma Ukrajnában még korai az emlékeztető dózis bevezetéséről és további célszerűségéről beszélni. El kell érnünk a populáció 50%-os átoltottságát legalább két adag Covid-ellenes vakcinával, utána térünk át az emlékeztető oltásra” – idézi a tárcavezetőt a hírügynökség.

Ljasko az Egészségügyi Világszervezet ajánlására hivatkozott, mely szerint várni kell még a lakosság tömeges emlékeztető oltásával, mert az egy adott személy számára jelent „kiegészítő személyes védelmet”.

Hozzátette: a Lakossági Immunprofilaktikai Országos Szakértői Csoport már javasolta az Egészségügyi Minisztériumnak a tömeges emlékeztető oltás engedélyezését. A vezetőség azonban egyelőre minél több embernek szeretne védelmet nyújtani a vakcina által, majd ezután áttérni a már két dózissal beoltottak immunitásának fokozására.

Az Egészségügyi Minisztérium szerint Ukrajnában a felnőttek 42%-a kapta meg az első adagot a vakcinából.

(ukrinform.ua/Kárpátalja)