Mentorprogram indul Kárpátalján

Fiatal, kezdő vállalkozóknak akarnak segíteni

2021. november 30., 16:28 , 1086. szám

Vállalkozókat segítő mentorprogram indult Kárpátalján, melynek célja, hogy tapasztalt helyi vállalkozók segítsék a fiatal vállalkozókat szakmai problémáik megoldásában, ezzel megalapozva egy összetartó, kárpátaljai magyar vállalkozói közösség kialakulását. A Kárpát-medence többi, magyarok lakta régiójában már működő program rendkívül eredményesen segíti azon régiók vállalkozói közösségét, tudhattuk meg november 30-án, Beregszászban, a Kárpátaljai Mentorprogram nyitórendezvényén.

Az anyaország által támogatott és az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány által meghirdetett és lebonyolított program nyitórendezvényének résztvevőit a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében, házigazdaként Orosz Ildikó, a főiskola elnöke köszöntötte, aki a mentort a pedagógushoz hasonlította, akinek feladata, hogy segítse a kezdő vállalkozókat abban, hogy kikerüljék azokat a buktatókat, melyeken ő átesett. A mentorált pedig olyan, mint a diák, mindkettő abban érdekelt, hogy a diák túlszárnyalja tanárát, de ha lehet, ne a konkurense legyen, hanem inkább az üzlettársa, partnere, akivel a közös jövőt tudják építeni.

A rendezvényen online vett részt Budapestről Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Brenzovics László, a KMKSZ és az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány elnöke.

Potápi Árpád János államtitkár köszöntőbeszédében megjegyezte, hogy Magyarország az elmúlt tizenkét évben nem engedte el a kárpátaljai magyarság kezét, és minden nehézség ellenére a most elinduló program egy újabb ékes bizonyítéka ennek a támogató hozzáállásnak. Támogatásaik célja, hogy segítsék a szülőföldön boldogulást, amelyhez a különböző programok mellett kellettek a 2010 és 2014 között Magyarországon alkotott szimbolikus jelentőségű jogszabályok, amelyek lehetővé teszik, hogy a világ magyarsága újra, közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé válhatott. „A mentorprogram fő üzenete, hogy nem engedjük el egymás kezét akár nemzetrészekről legyen szó, akár vállalkozásokról. A vállalkozók helyben is egymást segítik. A mentorok több évtizede jól működő vállalkozásokat visznek, s azt a szaktudást, kapcsolatrendszert, amit sikerült megszerezniük, továbbadják majd a mentoráltaknak. […] Remélem, hogy akik bekapcsolódnak ebbe a közös munkába, megtalálják azt a számítást, amit a mentorprogramtól várnak. Nagyon remélem azt is, hogy nemcsak üzleti partnerek lesznek a mentorok és a mentoráltak, hanem egymásnak jó barátai. Be tudnak abba a kapcsolati hálóba illeszkedni, amely összefűzi már a Kárpát-medencei gazdasági élet szereplőit, és végül egyre inkább egységes Kárpát-medencei gazdasági térről tudunk majd beszélni” – emelte ki az államtitkár.

Dr. Brenzovics László kijelentette: „Örülök, hogy még ha ilyen virtuális formában is, de önök között lehetek, amikor Kárpátalján is elindul a mentorprogram, amely a Nemzetpolitikai Államtitkárság szervezésében már több határon túli térségben is folyik, és ott jelentős eredményeket ért el.” A KMKSZ elnöke említette, hogy november 30-án pontosan egy éve történtek azok az események, melyek következtében Potápi Árpád János államtitkárral nem tudnak személyesen részt venni a beregszászi találkozón. „Ő azért, mert nem engednék be. Én meg azért, mert lehet, hogy beengednének, de aztán nem engednének ki. Reméljük, hogy a következő időszakban a helyzet változik. Addig is rendkívül fontos, hogy Magyarország továbbra se engedje el a kárpátaljai magyarság kezét, és tovább folytatódjanak azok a programok, amelyek elősegítik közösségünk gazdasági felemelkedését” – emelte ki a KMKSZ elnöke. Brenzovics László elismerően szólt a Rákóczi-főiskoláról, amely szakképzési programjával is rendkívüli módon hozzájárul vidékünk gazdaságának fejlődéséhez, és a most induló tapasztalatátadási program szintén ezt a célt szolgálja.

Köszöntötte a jelenlévőket még Barta József, a KMKSZ alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, valamint Bujdosó István olvasta fel a nyitórendezvényről betegség miatt távol maradó Berki Mariannának, az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Központ igazgatójának levelét.

Elhangzott, hogy a programra olyan kárpátaljai magyar fiatal, kezdő vállalkozók jelentkezését várják, akik szívesen tanulnának a helyi, tapasztaltabb vállalkozóktól. A mentorok pedig egy szakmai programon keresztül segítenek megoldásokat találni problémáikra, kihívásaikra. A programban lehetőség lesz a területen működő, évtizedes rutinnal rendelkező vállalkozásoktól elsajátítani a már bevált „jó gyakorlatokat”.

A mentor és mentorált párosok között szakmai találkozók segítik a közös munkát konkrét szakterületi kérdések mentén. Tematikus előadások, képzések is várják a résztvevőket, akik egymást is segítik majd vállalkozásfejlesztési témákban csoportosan és egyénileg, konkrét kihívások és egyedi igények alapján. A szakmai programok mellett közösségépítő eseményeken erősítik a közös munka hatékonyságát.

A program öt egynapos eseményből épül fel. A megvalósításra hibrid formában kerül sor, két online találkozó, illetve három jelenléti esemény lebonyolításával.   

B. Zs.