Tízéves a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet

2021. november 30., 10:29 , 1086. szám

Idén ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet. A jubileumi születésnap alkalmából advent első vasárnapján, az ünnepélyes gyertyagyújtási ünnepséget követően a magyarországi Misztrál együttes adott koncertet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában.

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet célja, hogy a kultúra által továbbépítse, erősítse, fejlessze a kárpátaljai magyar közösséget. A szervezet egy apolitikus civil kezdeményezés, amely konzervatív értékekre épül, de nem zárkózik el a kultúra modern és posztmodern értelmezésétől, a szubkultúráktól, a kortárs kezdeményezésektől sem. Feladatuk, hogy elérhetővé tegyék a kultúrát közösségeink tagjai számára, illetve felvállalják a kárpátaljai magyarság hagyományainak, kultúrájának, világlátásának közvetítését a Kárpát-medencében, téve ezt a Kárpátalja.ma elnevezésű magyar hírportálon keresztül is.

Az ünnepség kezdetén Pallagi Marianna, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet ügyvezető igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte: egészen elképesztő, hogy már a jubileumi, tizedik születésnapját ünnepli a szervezet. „Gyakorlatilag olyan, mintha csak ma kezdtük volna bontogatni a szárnyainkat és a sátrainkat is első fesztiváljaink helyszínén” – fogalmazott, hiszen mára Kárpátalja szinte minden magyarlakta települését lefedik rendezvényeikkel.

Többek között olyan rendezvényekkel gazdagítják Kárpátalja kulturális életét, mint a Zászlóbontás, KurucFeszt, BercsényiFeszt, DobóFeszt, Bethlen-nap, emellett megannyi közéleti eseményt köszönhetünk nekik, amelyek egész Kárpátalján egyedülállóak. Az elmúlt tíz esztendőben számos külföldi fellépőt – AWS, Bagossy Brothers Company, Misztrál együttes – is hoztak vidékünkre. A PCS egyik első fellépő zenekara is a Misztrál együttes volt, éppen ezért a folytonosság jegyében adtak ismét koncertet Beregszászban.

Beszéde végén szívből jövő háláját fejezte ki mindazoknak, akik munkájukkal, támogatásukkal segítették a szervezetet az elmúlt tíz évben megtett útjuk során.

Ezt követően dr. Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnöke, valamint a PCS megálmodója és elnöke tartott köszöntőbeszédet. Ő is köszönetet mondott a szervezet munkatársainak mindazért a fáradhatatlan munkáért és a néha emberfeletti megpróbáltatásokért, melyek nélkül szegényebb lenne egész Kárpátalja.

„Tapasztaltabbak lettünk abban, hogyan kell a magyar közösséget megmozgatni, hogyan kell visszaadni az identitásukat, öntudatukat, felhívni a figyelmüket arra, mire legyenek büszkék. Programjaink és különböző fesztiváljaink ezt a célt szolgálják!” – hangsúlyozta az elnök asszony.

Beszéde végén jókívánságait tolmácsolta, valamint hogy reményei szerint a PCS eddigi rendezvényei, fesztiváljai még száz év múlva is megrendezésre kerülnek, és sok ezer fős tömeg tartja majd életben a „csapat” örökségét.

A továbbiakban a Misztrál együttes szórakoztatta a születésnap vendégeit. Az 1997-ben alakult együttes a magyarországi zenei élet egyik népszerű formációja, akik többször megfordultak már Kárpátalján is. Magyar és külföldi költők versei, valamint népdalfeldolgozások szerepelnek repertoárjukban. Megzenésítéseik forrása a magyar népzenei hagyomány, amelyet gyakran ötvöznek a ma divatos világzenei irányzatokkal is. A kimagasló vokális képességű, számos akusztikus hangszert megszólaltató együttest a felejthetetlen élményt nyújtó koncertjük végén óriási vastapssal díjazta a beregszászi közönség.

Mint ahogyan egy születésnapon annak lennie kell, a koncertet követően felvágták a PCS születésnapi tortáját, melyből minden jelenlévő részesült.

Az est zárásaként pedig – hogy senki se menjen haza éhen – állófogadással kedveskedtek a vendégeknek.

                K. K.