Királyházai magyarság: (még) porladó szikla a hullámverésben

Meg lehet állítani az asszimilációt?

A középkori építésű, 1672-ben a Habsburgok által felrobbantott királyházai Nyalábvár már csak romantikus omladékaival tekint alá a legkorábban szász telepesek által lakott, majd elmagyarosodott, mára viszont nagyrészt ukránná vált nagyközségre. Rommá lett vára bekerült a magyar irodalomtörténetbe, hiszen Komjáthy Benedek pozsonyi kanonok itt fordította magyarra Pál apostol leveleit, egy időben pedig az erősség adott otthont Ilosvai Selymes Péter énekszerzőnek, akinek Toldi Miklósról írt históriás énekét Arany János felhasználta Toldi-trilógiájának a megírásakor. De milyen helyzetben van ma a várrom lábánál élő magyar közösség?

Az 1910-es népszámlálás szerint akkor még 2 224 magyar és 932 ruszin élt a településen (az utóbbiak felmenői a XVIII. században települtek be). Miként került kisebbségbe a magyarság? – merül fel a kérdés.

– A cseh érában az akkori hatalom sok ruszint telepített ide a Verhovináról, a II. világháború után pedig ukránok költöztek be nagy számban a hágókon túlról, s a szláv lakosságnak ma már csak a kisebbik része tartja magát ruszinnak. Ugyancsak 1945 óta már magyar iskola sem működik a településen, noha azelőtt magyar tannyelvű általános iskolába jártak a magyar gyerekek. És bár a szovjetkorszakban (persze, már Sztálin után) lehetőség lett volna rá, hogy magyar osztályok nyíljanak a két ukrán iskolában, de nem volt rá igény. A magyar szülők sem akarták magyar osztályba íratni a gyerekeiket. Féltek. Az 1944. őszi deportálások miatt – fejti ki Varga Zoltán volt helyi KMKSZ-alapszervezeti elnök.

– Az elhurcolások megroppantották a helyi magyarság gerincét?

– Igen – veszi át a szót Lévy Karin, a KMKSZ-alapszervezet jelenlegi elnöke. – Sokan megtagadták a magyarságukat. A 90 százalékuk. Tapasztalatból tudom. 1986-ban települtünk át ide Feketeardóból, ahol az 5. osztályig magyarul tanultam az ottani magyar iskolában, itt aztán ukránul kellett folytatnom a tanulmányaimat. Az 1990-es évek elején két magyar osztálytársam azt kiabálta nekem ukránul: „Miért beszélsz magyarul? Ha magyarul akarsz beszélni, menj át Magyarországra, itt nincs semmi keresnivalód!” A párhuzamos osztályba két színmagyar gyerek járt, de egymás közt is ukránul beszélgettek. Az ukrán osztálytársaim meg gúnyoltak a magyarságomért, sőt még meg is vertek emiatt. A két lányomat legalább már „csak” csúfolták ezért… A helyi szláv lakosság 15-20 százaléka, ha nem a fele ugyanis nem szeret minket, a szemükben mi csak „büdös magyarok” meg „hülye magyarok” vagyunk, minket, reformátusokat pedig nem is tartanak keresztényeknek, mert kereszt helyett csillag van a templomtornyunkon, és ordenáré kifejezésekkel illetnek bennünket. Többen korábban csak csendben utálták a magyarokat, a 2014-es nacionalista fordulat óta viszont – mivel megromlott az ukrán–magyar viszony, illetve érzik az állami „felhatalmazást” – már nyíltan magyarellenesek.

– Mi váltotta és mi váltja ki ma is ezt a zsigeri magyargyűlöletet?

– A magyar világban a kakastollas csendőrök rendre akarták tanítani a helyi ruszinokat, ami nekik nem tetszett – válaszol Lévy Karin.

– A cseheket szerették, mert szlávok, sőt még az 1944 tavaszán, Magyarország náci megszállásakor ide bevonult németeket is jobban kedvelték, mint minket, mert kincstári csokit osztogattak a gyerekeknek – jegyzi meg Varga Zoltán.

– A szláv lakosságnak legalább a fele vagy akár a 70-80 százaléka viszont eddig semleges volt irányunkban, most pedig már fel is néznek ránk, látva, mennyire segít minket az anyaországunk – magyarázza Lévy Karin. – Felértékelődött a szemükben a magyar nyelvtudás. Ugyanakkor: bár sokan járatták a gyermekeiket a fakultatív magyar nyelvórákra, míg működött a fakultatív oktatás, de nem a magyar nyelv szeretete miatt, hanem muszájból, hogy elsajátítsák a nyelvünket, aztán megkapják a magyar állampolgárságot, és ennek megszerzése után, európai uniós tagállami állampolgársággal a zsebükben könnyebben mehessenek Nyugatra dolgozni vagy végleg kitelepülni. Meg jól jött a szüleiknek a Magyarországtól kapott beiskolázási támogatás, jó volt, hogy üdülhettek a gyermekeik a Balatonnál. De a választásokon sohasem voksoltak a magyar jelöltekre, pártlistákra. Megemlíteném viszont, hogy a Kelet-Ukrajnából ideköltözött orosz anyanyelvű ukránok megértőek az irányunkban, akik közülük fakultatív magyar foglalkozásokra íratták a gyerekeiket, valóban szerették volna megtaníttatni velük a nyelvünket. Intelligensebbek, mint a helyi gyökerűek. Megosztanék egy személyes emléket: amikor a középiskola befejezése után a Kijev megyei Bila Cerkvában tanultam mérnöknek a mérnöktudományi koledzsben, kedvesek voltak hozzám az ukrán diáktársaim, számukra érdekességnek számítottam, s például érdekelte őket, hogy bizonyos kifejezések hogyan hangzanak magyarul.

– Rátérve a királyházai magyarságra: a közösség mekkora részét teszik ki a magyar származásúak, a félig magyarok és a színmagyarok? Milyen mértékben olvasnak magyar nyelvű újságot, könyvet, néznek magyar nyelvű tévécsatornákat?

– Talán a lakosság felét is kiteszik a magyar származásúak, akiknek többnyire csak az egyik nagyszülőjük magyar (vagy az volt, amennyiben már elhunyt), illetve még távolabbi felmenőik között voltak magyarok. A magyar gyökerűeknek az egy százaléka érti, beszéli a nyelvünket. A félig magyarok közül az 50 évesnél idősebbek értik, beszélik és használják is a nyelvünket, ők nézik is a magyar nyelvű tv-műsorokat, olvassák a magyar újságokat, konkrétan a Kárpátalját, a Kárpáti Igaz Szót viszont tudtommal nem járatják, s az intelligensebbek magyar könyveket is olvasnak. A Kárpátalját 36-an vásárolják meg, három 45–50 év közötti család, illetve 60 év fölöttiek. A 30–50 éves korosztály tagjai tudnak magyarul, de még a gyermekeikkel sem beszélnek a nyelvünkön, fakultatív magyar nyelvórákra járatták a gyerekeiket ahelyett, hogy otthon társalognának velük a nyelvünkön. Emellett ritkán néznek magyar nyelvű tévécsatornákat, és ritkán látogatják a magyar nyelvű közösségi oldalakat. Megjegyezném: én is ehhez a korcsoporthoz tartozom, az édesanyám Bila Cerkva-i, orosz anyanyelvű ukrán, vele oroszul, az apukámmal magyarul beszélek, és az anyukám megérti, hogy magyarnak érzem, vallom magamat. De visszatérve a korosztályokhoz: a 20–30 évesek nem beszélik a nyelvünket. Színmagyar család pedig kevés van, én tízet ismerek, és még mintegy tíz további színmagyar házaspár él a nagyközségben. Ők otthon is magyarul beszélnek egymással, valamint a gyermekeikkel. De amikor 1996-ban az előző KMKSZ-elnök szerette volna beindítani a magyar tannyelvű 1. osztályt, még a színmagyar házaspárok sem akarták oda íratni a gyermekeiket, így a kezdeményezés elbukott. A római katolikus egyházközség többsége már ukrán vagy elukránosodott, a miséket is döntően ukrán nyelven tartják meg, a szertartások mindössze 10 százalékát vezetik a nyelvünkön. A református istentiszteletek azonban magyarul folynak. Ugyanakkor az elődöm tevékenysége alatt még 400 tagja volt a KMKSZ-alapszervezetnek, de amikor 2011-ben vagy 2012-ben átvettem a vezetését, százan maradtunk. A többiek lemondtak a tagságukról. Azt mondták: a magyar állampolgárság már megvan, a schengeni vízumot már megkapják (most meg már az ukrán állampolgárok is megkapták a vízummentességet), és nem akarnak tovább KMKSZ-tagok maradni. Ők nem KMKSZ-tagok voltak, hanem „vízumtagok”. Az a legnagyobb baj, hogy a királyházai magyaroknak nincs igazi magyar nemzeti érzésük, ezt otthon nem nevelték beléjük. Ezért nagyon nehéz itt valamit elérni. Most tervezem, hogy magyarul beszélő magyar, illetve félig magyar gyerekekkel elsajátíttatok magyar nyelvű karácsonyi énekeket, majd az ünnepekkor felkeressük az idős magyar, valamint félig magyar lakosokat, és a járványhelyzetre való tekintettel a házuk előtt vagy az udvarukon ezekkel az énekekkel, valamint kis ajándékcsomagokkal köszöntjük őket.

Néhány éve – mint már szó volt róla – fakultatív magyar nyelvoktatás is folyt a nagyközségben, konkrétan az 1. számú középiskolában, ám mint a foglalkozások vezetőjétől, Radvánszky Anikó kémiatanárnőtől megtudom, ma már vasárnapi iskola keretében működik magyar nyelvoktatás, és a nyelvünk elsajátítása mellett az egyházi és az állami magyar ünnepekkel is megismerkednek a gyerekek. Jelenleg kilenc színmagyar, 32 vegyes családból származó és 18 magyar gyökerű gyerek vesz részt a foglalkozásokon. Az oktatás három csoportban, heti két órában, hétfőn, kedden és csütörtökön folyik.

– Az 1. sz. középiskolában korábban arról is szó volt, hogy második idegen nyelvként a magyart oktassák, a magyar származású, a nyelvünket is beszélő iskolaigazgató is támogatta a kezdeményezést, de Kijevből azt válaszolták neki, hogy nem lehet – kapcsolódik vissza a beszélgetésbe Lévy Karin. – Most pedig arról van szó, hogy a Tulipán Programot Királyházára is kiterjesztenék. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség bérbe vette a református parókiát, ahol a szovjet érában zeneiskola működött, ám a rendszerváltás után a gyülekezet visszakapta azt, illetve megvásárolta a szovjetkorszak előtt hozzá tartozott, de az államosításkor kommunális lakássá tett épületrészt, mivel annak lakója elhunyt, s ebben a nagy alapterületű épületben oktatnának magyar népdalokat, néptáncokat, emellett pedig csuhéfonással és gyöngyfűzéssel is megismertetnék a gyerekeket.

Mindez szép és jó, s az ember azt kívánja, hogy sikerüljön megmenteni a királyházai magyarságot, mely évtizedek óta porladó szikla az asszimiláció hullámverésében. Csak a helyi magyarság is akarja már végre, hogy megmentsék. Ehhez magyar öntudatot kell csepegtetni a gyerekek fogékony lelkébe, és arra van szükség, hogy minél több magyar, félig magyar, magyar gyökerű gyerek járjon a vasárnapi iskolába, illetve majd a Tulipán Program foglalkozásaira. Mert ők jelentik az itteni magyarság jövőjét.

Lajos Mihály