Ungváron ismeretlenek az Ungba dobták a menórát

2021. december 6., 10:29

A megyeszékhelyen ismeretlen elkövetők az Ung folyóba dobták a zsidó hanuka ünnep alkalmából a megyei filharmónia épülete mellett felállított menórát. Az esetről vasárnap 15 óra körül érkezett bejelentés a rendőrségre.

„A zsidó közösség képviselői értesítették a rendőrséget. A rendfenntartók kivonultak a helyszínre. Átvizsgálják a térfigyelők felvételeit és kihallgatják a tanúkat” – közölte Hanna Dan, a megyei rendőrség sajtószóvivője.

Wilhelm Menahem-Mendel kárpátaljai főrabbi asszisztense elmondta, hogy 14 óra 20 perckor a kommunális vállalat munkásai telefonáltak és közölték, a menóra a folyóban van. Fél órával később hívták a rendőrséget és a tűzoltókat, akik kiemelték a vízből a 8 méter magas menórát, ami tegnap este még a helyén volt.

„A 8 méteres menórát hetedik éve helyezzük el a zsinagóga közelében. Most egy ideiglenes menórát helyeztünk el az utolsó gyertya meggyújtására” – mondta Dmitro a főrabbi segédje.

Az elmúlt napokban Ukrajna-szerte több helyen megrongálták a menórát: november 29-én Dnyipróban ledöntötték, november 30-án Nyikolajevben megrongálták, december 4-én pedig Rivnében sérült meg a menóra.

(mukachevo.net/RV)