Vasárnapi üzenet: 2021. december 12.

2021. december 19., 08:35 , 1088. szám

„Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből, amelyet megszámlálni senki sem tudott; a trón előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, és hatalmas hangon kiáltották: »Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónon ül, és a Bárányé!«” Jel. 7, 9–10

Isten az embert közösségi lénynek teremtette, arra, hogy Vele és embertársaival is közösségben éljen. Az édenben valami csodálatos, ma már szinte elképzelhetetlen egység volt Isten és ember, ember és ember között. Ennek a mélységes lelki közösségnek vetett véget a bűn. Az első ember elrejtőzik Isten elől a kert bokrai közé, de egymás elől is bujkálnak, rejtőzködnek. És mikor Isten számon kéri az embertől tetteit, az ember a társára mutogat, hogy önmagát mentse. Megtörött a közösség: most már nem mi vagyunk, hanem te és én. Ez a kettő egymással szemben áll. A bűn hozta azt is, hogy egyik ember a másik fölé akar kerülni, uralkodunk egymáson. „Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad” (1 Mózes 3, 16). Az ember és ember közötti kapcsolat megtört. Vágyunk a közösségre, de ez a közösség nem hoz többé örömöt, csak problémákat.

Jézus Krisztus földre jövetele elkezdte helyreállítani közösségeinket. A betlehemi jászolhoz odatérdelnek a tanulatlan, szegény izraeli pásztorok a tanult, gazdag, idegenből jött napkeleti bölcsek mellé. Jézus tanítványai között is találunk szabadságharcos zélótát és rómaiakat kiszolgáló vámszedőt. Ott vannak a zsidók mellett a görögök is (Fülöp), a tágabb tanítványi körben pedig az asszonyok. De a közösség helyreállítása új szintre lép Jézus halála és a Szentlélek kitöltetése után, hiszen az első pünkösdkor megalakult gyülekezetben sokféle nemzetség és nyelv képviselteti magát. Mégis egyek, mert mind tagjai annak a nagy családnak, amelyikben Isten az atya, és Jézus Krisztus mindnyájunk testvére. Mind Isten képére teremtettek. Mindnyájuknak ugyanarra a kegyelemre van szükségünk. Akár törvénytisztelő emberről, akár bűnben elmerült lélekről van szó.

Ha Krisztus belép az életünkbe, akkor ezt az új közösséget éljük át mi is. Megtanuljuk szeretni a mellettünk élő másik embert, ahogyan eddig nem is gondoltuk lehetségesnek; a szegényt is, az idegesítő szomszédot is. Azt is, aki nekem kárt okoz. És új közösségnek leszünk a része. Isten lebontja az elválasztó falakat: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő” (Galata 3, 28). Átélhetjük Isten egységet teremtő csodáját. De itt a földön közösségeinknek sok hibája van. Nem vagyunk mentesek a bűntől, így közösségeink is töredékesek. A mai embernek közösségi hálója van, de igazi közössége már nincs.

Ezen változtat majd a mi Urunk megjelenése. Amikor egészen közel jutunk hozzá, akkor közelebb kerülünk egymáshoz is. Újra átéljük majd azt a teljes közösséget, amely az édenben volt meg ember és ember között. A Jelenések könyve látomásában ez az egység tárul János elé. Egy csapat ember, akik származástól, anyanyelvtől és bőrszíntől függetlenül dicsérik Istent – egyforma fehér ruhákban (az egyenruha mindig az összetartozás, egység jelképe), közös céllal (a pálmaág Isten dicsőítésére szolgáló eszköz) és közös énekkel (a zene, ének, csodálatos módon erősíti meg egységünket).

Sokféle ajándékot kapunk majd a mi visszatérő Urunktól. Ma adjunk hálát neki azért, hogy visszajövetelével újjá teszi a mi megrepedezett emberi közösségeinket. Ámen.

Kacsó Géza
bátyúi református lelkipásztor