Ukrajna egyedül tartja az egész európai frontot az oroszokkal szemben – kijevi észt nagykövet

2022. január 1., 09:48

Ukrajna, amely a világ második legnagyobb katonai hatalmával, Oroszországgal áll szemben, jelenleg maga tartja az egész európai frontot, ezért Kijevben örömmel fogadták az észt fegyvertámogatást – jelentette ki Kaimo Kuusk, Észtország kijevi nagykövete, adta hírül az rbc.ua hírportál a diplomáciai kirendeltség honlapjára hivatkozva.

A jelentés szerint a diplomata azt mondta, „a lehetséges észt katonai támogatást Ukrajnának nagyon jól fogadták Kijevben. Ukrajna ugyanis a világ második legnagyobb haderejével áll szemben, és egyedül tartja az egész európai frontot.” Ugyanakkor megjegyezte, hogy Ukrajnának most más szövetségesek katonai segítségére is szüksége lenne.

Kaimo Kuusk hangsúlyozta, hogy Észtország számára szimbolikus jelentősége van az Ukrajnának nyújtandó fegyverzettámogatásra. „Ha az összeg nem is túl nagy, de azt mutatja, hogy Ukrajna nincs egyedül, a legnehezebb időkben is vannak barátai. Ukrajna jelenleg minden segítséget megkap” – emelte ki. Arra is emlékeztetett, hogy Ukrajna háborúban álló ország, és bruttó hazai össztermékének hat százalékát fordítja védelmi kiadásokra. „Ukrajna most valójában az egész nyugati demokráciát védi” – hangoztatta az észt nagykövet.

Mint hírportálunk tegnap beszámolt róla, Jevhen Perebijnisz prágai ukrán nagykövet egy lapinterjúban azt mondta, az új kormány hatalomra kerülésével Csehország jelentős mértékben növelni fogja Ukrajna támogatását azon országok – balti államok, Skandináv országok – szintjéig, amelyeket Ukrajna leghatalmasabb barátainak neveznek.

(vb/karpat.in.ua)