Vasárnapi üzenet: 2022. 01. 09.

2022. január 9., 10:00 , 1090. szám

„Minden forrásaim benned vannak, Uram.”       (Zsoltárok 87, 7)

A zsoltáros ezt a megállapítást bizonyságtévő tapasztalatként írja. Itt az ember mint az időben és térben haladó folyó, Isten pedig mint a folyót tápláló forrás mutatkozik meg. A forrás által táplált folyónak különböző tulajdonságai vannak, melyeket az alábbiakban vizsgálunk meg.

Először is a folyónak van medre. Ismerni kell a határokat, meddig mehetünk el. A jelenkor egyik nagy nyomorúsága, hogy az emberek nem ismerik a határaikat (a törvény és a törvénytelenség, az intimitás és a nyilvánosság, a közlés és a sértés, a szükségletek és a pazarlás, az isteni hasznos és az ördögi pusztító teherhordozás, értékes és értéktelen, hit és hitetlenség, férfi és nő között stb.). Lehet, hogy életünk partja sokszor változatos, s a meder szélessége is változik (mert valamikor összeszűkítenek minket, sőt el is akarnak terelni); de a folyó vizével mindig számolni kell, mert a forrás nem az ember kezében van. Akkor mindig tényezők vagyunk, ha Istentől ered az életünk, és Istennel mindig megtartjuk a kapcsolatot. Mi, kárpátaljai magyarok akkor vagyunk értékesek, ha az isteni értékrendet minél tisztábban megéljük.

A folyóban és körülötte van élet. A keresztyén ember sosem egoista (mint egy csőben folyó csatorna). A mi életünk másoknak is életet adó élet. Szolgálatunk éltessen egy más szolgálatot.  A mi életünk körül is legyen jó élni.

A folyónak van kezdete és vége – az emberi életnek, munkánknak, kapcsolatainknak, feladatainknak hasonlóképpen. Tudni kell, honnan és milyen irányba indultunk el. A múlt, mely kötelez, tartást és önazonosságot ad, valamint ahhoz viszonyítva a haladásért hálát lehet adni. Nyomorult, mindig tévelygő és elégedetlen ember, aki nem ismeri a múltat, és elégedetlensége miatt nem is tud hálát adni. Másrészt ott a vég, mely Istennel kapcsolatban nem megsemmisülés, hanem beteljesedés. Tudnunk kell, hová kell megérkeznünk. Mostanra megérkeztünk-e oda, ahová el szerettünk volna jutni?

A folyónak nincs biztosan meghatározható kezdete (mert forrása van) és vége (mert feloldódása van). Forrás, mely a magasságból (mint csapadék) jön, majd a mélység megszűri, aztán felszínre bukkan. Istentől, felülről jön az áldás, melyet a gyötrelmek és szenvedések, a csalódások és veszteségek, a krízisek és elcsendesedések mélysége az áldásra rakódó felső szennyeződéséket megszűri, közben sok értékes ásványi anyaggal gazdagítja, majd így bukkan az áldás a felszínre. Ezt a forrást nem befolyásolhatja senki.  Istenben vannak ezek a személyes források. Életünk folyójának feloldása történhet akár a tenger táplálása, akár a sivatagba veszés által. Ha a tengert tápláljuk, akkor életünk hozzáadódik egy nálunk nagyobb rendszerhez (keresztyénség, nemzet, egyház, család stb.). Áldott élet, aki másokat tud táplálni, és értelmes helyen tud hasznos lenni. Ha a sivatag nyel el, és látszólag nem adódunk hozzá egy nagy egységhez, akkor is hasznos az életszakaszunk, mert a munkánk által addig is mások éltek.

A folyónak az a dolga, hogy engedje magán keresztül a forrás vizét. A mi dolgunk pedig, hogy Isten áldásait az előttünk lévő esztendőben engedjük magunkon keresztül.

Radvánszky Ferenc
református lelkipásztor