Több mint 900 kifizetett pályázat segíti a szülőföldön maradást

Évértékelő Berki Mariannával, az Egán Ede-központ vezetőjével

2022. január 24., 17:17 , 1092. szám

A gazdasági nehézségek ellenére nem telt tétlenséggel az elmúlt év az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány háza táján. Több mint 900 vissza nem térítendő támogatásnak örülhettek idén a sikeres pályázók. Mentorprogram indult vállalkozóknak, segítették a gazdákat földjeik tulajdonjogának tisztázásában. A részletekről és a jövőbeli tervekről Berki Mariannát, az alapítvány vezetőjét kérdeztük.

– A koronavírus okozta gazdasági válság 2021-ben is éreztette hatását. Voltak-e kifizetések az elmúlt évben, sikerült-e megvalósítani a terveket?

– Küzdelemmel teli évet tudhatunk ismét magunk mögött. A Covid–19-világjárvány komoly feladatok és kihívások elé állította az alapítványt és a pályázókat egyaránt. A koronavírus és egyéb nehézségek ellenére a lehetőségekhez mérten mindent megtettünk annak érdekében, hogy a korábban elindított kis értékű gazdaságfejlesztési programok megvalósuljanak, és a nyertes pályázók megkapják a támogatási összeget.

A járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett rendkívüli korlátozó intézkedések akadályozták a hivatali és egyéb ügyintézéseket ebben az évben is. A megvalósítási és elszámolási határidők, a szerződésbe foglaltak teljesítése a pandémia miatt szintén nehézségekbe ütközött, ezért a határ­időket módosítanunk kellett, hogy a nyertes pályázók sikeresen meg tudják valósítani projektjüket.

A 2019-ben meghirdetett turisztikai és vállalkozásfejlesztési pályázatokról a döntés sajnos csak 2020-ban, a jogorvoslatot benyújtó pályázók esetében pedig 2021 májusában született meg. Turisztika területén a jogorvoslat után támogatást nyert pályázókkal összesen 134 nyertes projekt lett. Az alapítvány 128 turisztikában tevékenykedő vállalkozóval kötötte meg a támogatási szerződést, amelyből 127 személy nyújtotta be a kifizetési kérelmét. 2021 folyamán mind a 127 pályázónak folyósítottuk a támogatási összeget. Összesen 45 423 551,53 hrivnya került kiutalásra. Ennek köszönhetően 127 kárpátaljai vendégfogadós bővíthette vállalkozását, korszerűsíthette turisztikai szálláshelyét.

Vállalkozásfejlesztés területén 911 nyertes pályázat született, amely a jogorvoslat után támogatást nyert pályázókat is magába foglalja. A támogatási szerződést 793 vállalkozóval kötöttük meg, ebből 782 személy nyújtotta be kifizetési kérelmét. A támogatási összeget 780 pályázó számára folyósítottuk, összesen 1 894 120 443 forint értékben.

2021-ben több mint 900 pályázót részesítettünk vissza nem térítendő támogatásban. Ez számos munkahelyet, korszerű technológiával és eszközökkel felszerelt vállalkozást jelent. A támogatott projektek megvalósításának köszönhetően nőtt a sikeres pályázók, illetve családtagjaik és alkalmazottaik szülőföldön maradásának és boldogulásának lehetősége, valamint jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Kárpátalján képzeljék el jövőjüket még ebben a nehéz és kiszámíthatatlan időszakban is.

Az elmúlt esztendőben több mint 6 100 földtulajdoni dokumentumot készítettünk el a szerződésben álló földcégekkel, amelyeket a közeljövőben megkapnak a pályázók. Továbbá több mint 1 800 korábbi mezőgazdasági pályázatnál lefolytattuk a helyszíni utóellenőrzési vizsgálatokat a megvalósult fejlesztéseket illetően.

A 2019-es mezőgazdasági pályázatok vonatkozásában is döntés született. A pandémia okozta gazdasági helyzet sajnos ebben a folyamatban is éreztette hatását. Az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány Kuratóriumának döntési javaslata alapján az Irányító Testület a Mezőgazdaság – 2019 (egyéni vállalkozók, valamint mikro- és kisvállalkozások kapacitásbővítési, innovációs támogatására a mezőgazdaság területén) kategóriában benyújtott pályázatok vonatkozásában első körben 443 pályázat támogatásáról hozott döntést. A többi benyújtott érvényes pályázat esetében a döntéshozatal folyamatban van.

– A gazdaságfejlesztési központ folyamatosan tájékoztatta a lakosságot a termőföldekkel kapcsolatos ügyintézésekről. Ingyenes tanácsadást is biztosítottak. Miért fontos ez a kérdés?

– A hatályos törvények alapján minden ukrán állampolgárnak joga van két hektár termőföld igénylésére. Ám a rendkívül bürokratikus ügyintézés vagy hiányos információk okán nagyon sokan nem kezdenek bele az igénylési folyamatba, és nem élnek ezzel a törvény adta jogukkal. Ezért a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kezdeményezésére az alapítvány beregszászi regionális irodájában 2021 májusától a termőföldigénylés folyamatának ügyében térítésmentes jogi szaktanácsadásért fordulhattak és fordulhatnak hozzánk azok, akik eddig még nem kaptak, de igényelni szeretnének két hektár mezőgazdasági földterületet.

Emellett arra kívántuk felhívni az érintettek figyelmét, hogy rendezzék termőföldjeik tulajdonjogát. Amennyiben a földterület nem rendelkezik kataszteri számmal, az azt jelenti, hogy nem szerepel az online adatbázisban, így az online térképen is szabadon igényelhetőként van feltüntetve. Az ilyen földterületek tulajdonjoga kétes. Mivel a kárpátaljai magyarság nagy része falvakban él, és mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozik, fontosnak tartottuk, hogy a termőföldekkel kapcsolatos jogi kérdésekben segítségükre legyünk. Nagyon lényeges, hogy mindenki rendelkezzen megfelelő dokumentummal arra a földterületre, amelyet használ. Ha a dokumentumban nincs kataszteri szám rögzítve, akkor minél hamarabb el kell kezdeni az adott földterület hivatalos tulajdonjogi regisztrációját, mivel a későbbiek során ebből komoly problémák adódhatnak, a gazdák el is veszíthetik a jogot a földterület használatára.

– Nemrég mentorprogram indult kárpátaljai vállalkozók számára. Mi ennek a jelentősége, mennyire sikeres a program?

– Nagyon örülünk, hogy Vajdaság, Erdély, Horvátország és Felvidék után vidékünkön is elindulhatott a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Design Terminal innovációs ügynökség közreműködésével ez a mentorprogram. Kiemelném, hogy a program a Kárpát-medence többi magyarlakta régiójában már rendkívül eredményesnek bizonyult. Keretében több évtizede jól működő vállalkozók oszthatják meg fiatal és kezdő vállalkozókkal tapasztalatukat, szaktudásukat, segíthetik egymást a felmerülő kihívások, nehézségek leküzdésében. A program célja a tapasztalt nagyvállalkozók mentorrá képzése, ezáltal a kis- és kezdő vállalkozókat segítő szakmai környezet kialakítása, bekapcsolva a kezdő vállalkozókat abba a gazdasági körforgásba, amelynek már az adott nagyvállalkozók a részei vagy alakítói.

További cél elősegíteni a vállalkozók szakmai fejlődését, tudásuk bővítését, vállalkozói kapcsolati tőkéjük gyarapítását, illetve egy olyan Kárpát-medencei gazdasági hálózat és tér kialakítása, amely összeköti a programban részt vevő vállalkozókat.

A képzés öt programnapból áll, amelyek közül kettő online találkozó, illetve három jelenléti esemény. A nyitórendezvényre és az első szakmai előadás-sorozatokra 2021. november 30-án került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, amelyen 17 mentor és harmincnál is több mentorált vett részt. Tematikus előadások és kötetlen beszélgetések hozzák közelebb egymáshoz a vállalkozókat, ami a közösségépítés szempontjából is nagyon lényeges. Az eddig tapasztaltak azt mutatják, hogy mentorok és mentoráltak részéről egyaránt nagy az aktivitás és lelkesedés. Örvendetesnek tartják, hogy ilyen program részesei lehetnek.

Az alapítvány fontosnak tartja, hogy a technológiai és az eszközfejlesztési támogatásokon túl olyan programokat is biztosítson, amelyek elősegítik a kezdő és fiatal vállalkozók szakmai fejlődését és integrálását a helyi és az országos gazdasági életbe. Ugyanis egy sikeres és jól működő vállalkozás alapját nem pusztán a korszerű gépek és innovatív technológiák jelentik, hanem az olyan vezetők, vállalkozók, akik naprakész tudással rendelkeznek, és azt alkalmazni tudják az adott szférában.

– Vannak-e tervek új pályázatokról, mivel vagy hogyan készül a gazdaságfejlesztési központ a 2022-es évre?

– Vannak új, kisösszegű pályázati programterveink, közepes értékű fejlesztésekre irányuló kiírási tervezeteink, amelyek kifejezetten a feldolgozó kapacitásoknak a növelését, valamint a nagyobb hozzáadott értékű termékeknek az előállítását célozzák meg. A támogatóval (KKM) azon dolgozunk, hogy ezeket realizálni tudjuk a jövőben. Viszont ezek megvalósítása nagyon sok tényezőtől és körülménytől függ. Láthatjuk, hogy a pandémia milyen negatív hatást gyakorolt az élet minden területén. Az egész világon megjelenő koronavírus okozta válság miatt előre nem látható körülmények alakultak ki, amelyek többek között destruktív hatást gyakoroltak az országokra és a globális gazdasági szférákra. Ezáltal a gazdaságfejlesztési programok is nehézségekbe ütköztek. A kaotikus és kiszámíthatatlan helyzet miatt sajnos konkrétumokkal egyelőre nem tudok szolgálni. Továbbá a Magyarországon tavasszal tartandó választások eredményei is döntő jelentőséggel fognak bírni a jövőt illetően.

                Tóth János