Köszönjük, Püspök Úr!

2022. február 2., 09:39 , 1096. szám

Mikor Nagyszőlősre érkeztetek hárman, ferencesek, már az is nagy kihívás volt, hiszen még létezett a Szovjetunió, a kommunista párt, a KGB és a zsigeri vallásellenesség. Következett a szolgálat a Felső-Tisza-vidéken, az egyház újraélesztése a szórványmagyarság körében, és aztán a püspöki kinevezés! Nem sok püspöknek adatott meg új püspökséget létrehozni, szervezni, beindítani. Nagy feladatot kaptál, siker koronázta munkádat. Egy jól működő püspökséget hagysz az utódodra, gondolom, az elismerést megkapod az egyháztól, és hiszem, hogy majd a jutalom sem marad el. Kívánom, hogy minél később kerüljön rá sor. Még sokáig élvezd a ferences testvéri közösséget, ahonnan kiragadott a szolgálat.

Szeretném megköszönni a 33 évet és mindazt, amit a kárpátaljai magyarságért tettél, valamint külön azt, ahogy tetted: szeretettel, szerénységgel, alázattal, elismerést, megbecsülést és barátokat szerezve a kárpátaljai magyaroknak. Példakép mindnyájunknak, a nacionalizmus nélküli nemzeti elkötelezettség megélése, ami nem ellenséget keres, hanem barátokat, és testvérnek tekint minden jóakaratú embert. Köszönjük, Antal atya!

Milován Sándor,
a KMKSZ tiszteletbeli elnöke