Nemes Nagy Ágnes: Keress hazát

2022. február 20., 12:34 , 1096. szám

Nem-alvadó hiányérzet gyötör.

Mit áhítok, mikor tüdőmbe csorran?

Mint tetszhalott, csokrot, dohányt, gyönyört.

Meredve nézek a saját toromban.

 

Megillet minden. Értem száll a bor.

De nem fakad a szó, csak bent szivárog,

az illedelmes élet megtorol,

s én nem tudom kilökni, mit kívánok.

 

Szakadj fel vágy! Mutasd növő sebed!

Mit a világ nem töm be, egyre tágít,

hiába szívsz be tájat, testeket,

hiába gázolsz elmékben bokáig.

 

Keress hazát! Az űrbe horgonyozz,

s a semmiségnek vetve gyönge hátad,

hol nem perzselhet többé torz nyomod,

egy ifjú istent szülj, mint az imádat.

 

Hűs még e táj születni, bizonyára,

de vesd föl mégis meztelen szemed,

tekints az űrbe, és tekints anyádra,

s fiatal isten! Mondd ki a neved!

 

A száz éve született költő (Budapest, 1922. január 3.) érdekes sorsú verse a Keress hazát című alkotás. Nemes Nagy Ágnes első kötetében jelent meg, de aztán – valami ismeretlen oknál fogva – szerzőnk nem vette föl a többi könyvébe. Ellenben Lengyel Balázs az Összegyűjtött versek című kiadványban visszahelyezte az első kötet versei közé.

A Keress hazát ott szerepel tehát, méghozzá a Napló nevű ciklusban, és ebből kiindulva akár azt is gondolhatnánk, hogy szerzőnk a személyesebbnek gondolt versei közé sorolta.  Ki tudja? Mindenesetre nem tűnik föl a versben semmiféle megszokott személyesség, titok, valamilyen „kibeszélt” dolog.

Egy különös beszédhelyzetet mutat a költemény. Semmiképp sem hétköznapi a „meredve nézek a saját toromban” sor az első szakaszban. Különösen, hogy nem tapasztalható mesterségesnek, mondvacsináltnak. A „vágyat felszakadásra” biztató hozzáállásban, illetve a címadó „keress hazát” felszólításban szembetűnik, hogy itt hatalmas érzelem munkál a háttérben. „Az űrbe horgonyozz” kifejezés is ezt támasztja alá, az „egy ifjú isten” megszülésére való biztatás pedig a világon a lehető legnagyobb dologra történő utalás...

                Penckófer János