Megválasztotta köztársasági elnökké Novák Katalint a magyar parlament

2022. március 10., 12:49 , 1099. szám

Novák Katalint választotta meg öt évre köztársasági elnöknek a Magyar Országgyűlés csütörtökön.

Az urnában 193 szavazólapot találtak. Érvénytelen volt öt lap, 188 érvényes. Novák Katalin 137 szavazatot kapott, vagyis több mint kétharmados támogatottsággal választották meg Magyarország köztársasági elnökének a 2022 és 2027 közötti időszakra.

Fundamentumként jelölte meg az alaptörvényt Novák Katalin köztársasági elnökké választása esetén csütörtökön az Országgyűlésben. A Fidesz–KDNP köztársaságielnök-jelöltje az államfőválasztást megelőző beszédében kijelentette: az alaptörvényt betartja és betartatja, nem az alkotmányos rend lebontásán, hanem annak őreként annak fenntartásán fog munkálkodni. Azt mondta, felkészült az előtte álló embert próbáló feladatra. Neki minden magyart képviselnie kell – rögzítette.

Úgy fogalmazott, amíg az országnak van szabad akarata, nem tudják leigázni, ez a szuverenitása alapja, annak bölcsője pedig a család. „A szuverenitásról nemzeti vonatkozásban soha nem leszek hajlandó lemondani” – hangsúlyozta. Novák Katalin védhetetlennek és megmagyarázhatatlannak nevezte az Oroszország által indított háborút. „A magyarok békét akarnak, mi nők nem a háborút, hanem a békét akarjuk megnyerni, mert békében lehet gyarapodni, építkezni, tervezni, egymásra mosolyogni” – mondta.

Életút

Novák Katalin 1977. szeptember 6-án született Szegeden. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen szerzett közgazdász­diplomát, majd a Szegedi Tudományegyetem, valamint az Université Paris X közösségi és francia jogi képzését is elvégezte. Az Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban is élt, dolgozott. Angolul, franciául és németül folyékonyan beszél, ezekből a nyelvekből felsőfokú nyelvvizsgája is van, de spanyolul is beszél társalgási szinten. A 2018-as országgyűlési választáson a Fidesz országos listájáról szerzett mandátumot.

Háromgyermekes család­anyaként és a magyar kormány demográfiai törekvéseinek felelőseként célja volt a vágyott gyermekek megszületésének elősegítése, a gyermeket nevelő családok megerősítése, a családalapítás előtt álló fiatalok támogatása, a generációk közötti együttműködés ösztönzése. Novák Katalin már többször is kifejtette, kiemelten fontosnak tartja, hogy a nőknek ne kelljen lemondaniuk a családalapításról, ha fontos számukra szakmai karrierjük.

A miniszter nevéhez fűződik egyebek mellett a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért kutatóintézet létrehozása, a családok éve 2018-as meghirdetése, a kétévente rendezett Budapesti Demográfiai Csúcstalálkozók megszervezése, olyan nemzetközileg is elismert lehetőségek kidolgozása, mint a babaváró támogatás, a négygyermekes édesanyák szja-mentessége, az otthonteremtési program és a bölcsődei fejlesztések elindítása.

Novemberben mutatták be a szerkesztésében kiadott, ötven ember – köztük író, költő, humorista, pap, sportoló, tudós, gazdasági és közéleti szereplő – családról szóló írásait tartalmazó Ami a miénk című kötetet.

(MTI)