Gazdaságélénkítő intézkedéseket jelentett be a kormány

2022. március 23., 16:40 , 1100. szám

Számos intézkedéssel igyekszik élénkíteni a háborúban álló ország gazdaságát a kormány.

Így a hadiállapot idejére bevezetik a vállalkozások kedvezményes hitelezését 0%-os kamattal.

„Bármely vállalkozás kaphat 0%-os kölcsönt a hadiállapot idejére, plusz egy hónapig a háború után. Ezt követően a minimális kamat 5%-os lesz. A kölcsön teljes összege legfeljebb 60 millió hrivnya lehet” – ismertette a feltételeket Volodimir Zelenszkij elnök múlt csütörtöki videoüzenetében.

Az államfő ezenkívül utasította az illetékeseket, hogy találjanak lehetőséget az ukrán bankokban elhelyezett betétek 100%-ának garantálására.

„Utasítást adtam, keressenek rá jogalkotási lehetőséget, hogy az állam az ukrán bankok betéteinek 100%-át garantálja. Nem részben, mint most, hanem teljes egészében, az egész betétet. Államunk bármelyik bankjában. Hogy az emberek ne veszítsenek pénzt és ne féljenek ettől semmilyen körülmények között” – mondta Zelenszkij, reményét fejezve ki, hogy a Legfelső Tanács nem fog késlekedni a kezdeményezés támogatásával.

Emellett az érvényes szabályozások jelentős visszanyesésére készül a miniszteri kabinet.

„Több mint 600 engedély és licenc létezett a vállalkozások számára, és körülbelül 20 marad kötelező. Csak azok, amelyeket egyszerűen nem lehet megszüntetni. Mint például a radioaktív hulladékok kezeléséről. Tehát az ukrajnai vállalkozások túlnyomó többsége esetében érvényesül a deklaratív elv: bejelented a tevékenység megkezdését és szabadon dolgozol” – jelezte Zelenszkij.

Ezenkívül a miniszteri kabinet határozatot fogadott el az ukrajnai vámeljárás maximális egyszerűsítéséről – közölte videoüzenetében Denisz Smihal miniszterelnök, akit az UNIAN hírügynökség idéz.

A kormányfő emellett arra számít, hogy a Legfelső Tanács a lehető leggyorsabban elenged minden, a ma Ukrajnába érkező áru után fizetendő vámot és áfát.

„Célunk, hogy a világ leggyorsabb vámját hozzuk létre. Semmiféle papírmunka a vámnál. Áfa, illetékek és vámok nélkül, közvetlenül a Vám- és Adótörvénykönyvek módosításainak elfogadását és hatálybalépését követően. A deklaratív elv szerint. Aki az általános rendszerben akar maradni, csak áfát fizet, és ez az ügyintézés nem tarthat tovább 15 percnél. Azok, akik egyszerűen bármilyen vámkezelés nélkül akarják behozni az árut Ukrajnába, előre töltsék ki a rakomány vámáru-nyilatkozatát és hajtsanak tovább. A szállítmányok minden akadály nélkül át fognak jutni a határon” – ígérte a kormányfő.

Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy a kormány speciális csomagot dolgozott ki a vállalkozások és a munkavállalók megsegítésére. Ennek részeként a vállalkozók néhány kategóriája mentesül az adók és illetékek egy részének megfizetése alól.

(hk/unian.ua)