Kárpátalján egy 8 éves fiúból egy napra rendőr lett

2022. május 1., 10:29

A rendőrség teljesítette a 8 éves Szvjatoszlav álmát, aki nemrég költözött Kárpátaljára.

Az egyik beszélgetés során a fiú megosztott egy titkot: az az álma, hogy igazi rendőr legyen. Ezért a gyermekálmok teljesülésének világnapján, melyet 2010 óta április 29-én méltatnak, a rendőrség úgy döntött, hogy megvalósítja a fiú dédelgetett álmát.

Ennek eredményeként Szvjatoszlav egy napra rendőr lett. A fiú figyelte, hogyan dolgoznak a telefonközpont kezelői, egy igazságügyi szakértővel együtt próbáltak ujjlenyomatokat venni, tanulmányozták a daktiloszkópia fogalmát, tesztelték a speciális eszközöket, amelyek a bűncselekmények helyszínére érkező laboratóriumi autóban vannak felszerelve. A fiú legnagyobb öröme az volt, hogy egy rendőrautó volánja mögé ülhetett, és kipróbálhatta a kék-piros villogó fényeket.

A találkozó végén pedig Szvjatoszlav ellátogatott a Kárpátaljai Rendőrség Kutyakiképző Központjába. A kinológusok megismertették a fiút a szolgálati kutyákkal, meséltek a különböző fajtájú négylábú kedvenceikről, szokásaikról, jellemvonásaikról és a velük való vicces esetekről.

(mukachevo.net/RV)