Szijjártó: Magyarország 37 millió euróval segíti Ukrajnát

2022. május 5., 17:09

Magyarország 37 millió euró értékben kínál segítséget Ukrajnának – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Varsóban.

A tárcavezető a Lengyelország és Svédország által szervezett, Ukrajna megsegítését célzó donorkonferencián felszólalásában kiemelte: Magyarország nem akarja az ukrajnai háborút, épp ellenkezőleg, azt szeretné, hogy a béke, amint lehet, visszatérjen a régióba. Magyarország Ukrajna mellett áll és támogatja az ország szuverenitását – jelentette ki.

Hangsúlyozta: „teljesen egyértelműen meg tudjuk különböztetni, hogy ki az, aki támadó és ki az, aki megtámadott”. Elítéljük a katonai agressziót Oroszország részéről és elítéljük az emberi jogok súlyos megsértését, továbbá sürgetjük az elkövetett háborús bűnök azonnali feltárását – mondta.

Hozzátette, hogy Magyarország szolidaritását bizonyítja, hogy eddig 670 ezer menekültet fogadott be és mindazoknak munkát kínál, akik hosszú távon szeretnének itt maradni, a gyermekeknek pedig iskoláztatást biztosítanak. „Minden Ukrajnából érkező menekültet beengedünk Magyarország területére és mindannyiuknak segítünk” – hangoztatta.

A külügyminiszter kifejtette: a Magyarország által felajánlott segítség öt elemből áll. Először is Magyarország készen áll, hogy egy iskola és kórház újraépítésében részt vegyen Kijev térségében, de ha Ukrajna más helyszínt szeretne, akkor ehhez is alkalmazkodni fognak.

Közölte: mivel egyre több belső menekült van Ukrajnában, aki a háború elől Ukrajna nyugati részébe érkezik, Magyarország számukra mobil otthonokat biztosít, ezeknek a szállítását bármikor el tudják kezdeni. Harmadik elemként Magyarország ezer ösztöndíjas helyet ad Ukrajnából érkező diákoknak, hogy folytathassák egyetemi tanulmányaikat – mondta.

Végezetül kijelentette, Magyarország sebesült ukrán katonáknak biztosít ellátást magyar kórházakban, számbeli korlátozás nélkül. Ezenkívül pedig lehetővé teszi 130 gyermek ellátását speciális kórházakban.

Szijjártó Péter jelezte, az öt elem együttes értéke 37 millió eurót tesz ki.

(MTI)