Weöres Sándor: Tér és pont

Egyetlen pont sem fér el a térben.

A tér csak az érzékek részére tűnik

határtalannak; tulajdonképpen

szűkebb mint a pont.

Ami határtalan: kiterjedéstelen;

ami kiterjedéstelen,

abban a végtelen nagyság

és végtelen kicsinység ugyanaz.

Isten nemcsak végtelen nagy,

hanem végtelen kicsiny is:

nincs az a parány, melyben

teljes-mivoltában benne ne rejlene.

Isten és a mindenség

egyetlen ponton belül van.

Igen, kedves versszerető Olvasónk, teljes mértékben igaz a felismerése: az itt szereplő Tér és pont című Weöres Sándor-írás eredetileg nem vers, hanem prózai tördelésű gondolatkifejtés. Szerzőnknek A teljesség felé című lenyűgöző könyvében szerepel, mégpedig abban a részben, melynek felvezető írása Az élet megértése címet viseli.

Induljunk ki mi is ebből. Az élet megértésének örök igényéből. Már csak azért is, mivel szerzőnk egész könyve ezt feszegeti – az élet megértését –, ezt az egyetlen kérdést járja körül valamennyi része; így természetesen a Tér és pont című darab is. A mi mostani esetünkben az élet megértésének azt a sarkalatos pontját veszi célba szerzőnk, hogy miként is viszonyul egymáshoz a lehető legparányibb részecske és a világmindenség felfoghatatlannak látszó végtelen kiterjedése.

Weöres Sándor nem kevesebbet állít, mint hogy a lehető legparányibb részecske ugyanaz, mint a végtelenségnek érzett kiterjedés. Egyenesen azt mondja, hogy a határtalannak látszó kiterjedés érzéki csalódás: a határtalan „szűkebb, mint a pont”. Ezt veti föl az első szakaszban, ezt erősíti meg a másodikban, hogy aztán a harmadikban minden parányságot és felfoghatatlan nagyságot Istennel azonosítson.

Az eredetileg prózai tördelésű három rövid bekezdés három versszakba való tördelését az indokolhatja, hogy szerzőnk gondolatkifejtése olyan távlatot kínál, melynek örök igazságát csakis a költői erő és fantázia képes megidézni...

                Penckófer János