Az Emberi Méltóságért díjban részesült Brenzovics László

2022. május 16., 20:03 , 1108. szám

Az Emberi Méltóságért kitüntetésben részesítette Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökét az Emberi Méltóság Tanácsa. A kárpátaljai magyar közösség vezetője kimagasló közéleti munkásságáért és a magyarság megőrzéséért tett bátor kiállásáért kapta meg a kitüntetést, melynek átadóünnepségére Budapesten került sor május 15-én.

„A kárpátaljai magyarok a legnehezebb helyzetben élő nemzetrész, az elismerés a helyi magyar közösség erőfeszítéseinek szól” – hangsúlyozta a budapesti ünnepségen a KMKSZ elnöke.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az ünnepségen elmondta: „Brenzovics László az elmúlt évtizedekben mindent megtett a kárpátaljai magyarok szülőföldön való megmaradásáért, megerősödéséért és fejlődéséért.”

„A kárpátaljai magyarság egy olyan közösség, amely a történelem számos időszakában nehéz időket élt át, de mégis minden körülmények között, minden lehetséges eszközzel azon fáradozott, hogy megőrizze emberi méltóságát, magyarságát” – hangsúlyozta Brenzovics László, majd hozzátette, ezzel a díjjal a kárpátaljai magyarság érdemeit ismerték el.

„Reményeim szerint ez a díj erőt ad nekünk a további küzdelmeinkben” – fogalmazott az elnök úr.

Az Emberi Méltóság Tanácsa által alapított Emberi Méltóságért kitüntetést ez ideig mások mellett Karikó Katalin, Kozma Imre atya, Törőcsik Mari, Kányádi Sándor, Jókai Anna és Böjte Csaba atya kapták meg.

TV21Ungvár/K. K.