SOS Ukrajna adománygyűjtés

2022. május 24., 10:29 , 1109. szám

A napokban ismét Kárpátaljára látogatott Ljasuk Dimitrij filmrendező, környezetvédő aktivista, aki ezúttal pénzadományt hozott azoknak a szervezeteknek, amelyek támogatják a háború elől menekülőket. A filmrendező – akit a kárpátaljai közönség a Tisza nevében című helyzetfeltáró dokumentumfilm kapcsán ismerhet – a háború kirobbanását követően szinte azonnal adománygyűjtésbe kezdett SOS Ukrajna elnevezéssel. Az összegyűjtött felajánlásokat a napokban juttatta el a kiválasztott intézményeknek.

Úgy gondolom, hogy Kárpátalján nem csupán élelmiszert, orvosi, higiéniai eszközöket stb. tartalmazó adományokra van szükség, hanem minden egyéb másra is. Ezért egy pénzadománygyűjtő akciót indítottam el, mert azt tapasztaltam, hogy bizonyos dolgokat nem lehet áthozni a határátkelőhelyeken, így sok esetben inkább pénzre van szüksége a különböző szervezeteknek ahhoz, hogy tudják segíteni a menekülteket, illetve biztosítsák a saját működésüket – magyarázta Ljasuk Dimitrij.

3 millió 500 ezer forint gyűlt össze, mely összeget átváltottam 9 500 USA dollárra, amelyet 8 szervezet között egyenlő arányban osztottam szét, s vittem el hozzájuk személyesen, dokumentálva az átadásokat. Azért személyesen, mert így szeretném bemutatni az adakozóknak, hogy valóban a megfelelő helyre jutott el az adomány, és a támogatott szervezetek olyan dolgokra fordítják az adott összeget, amik igazán hasznosak és szükségesek jelenleg Kárpátalján – hangsúlyozta a filmrendező.

Az első összeget az ungvári Ekoszfera Polgári Szervezet kapta (ГО "ЕКОСФЕРА"), amely a menekültek számára beérkezett adományok szétosztásával foglalkozik. A másik kedvezményezett a beregszászi székhelyű Színes Tartályok („Кольорові Баки”) környezetvédő és társadalmi szervezet volt, amely a munkásaik fizetésére, a telephely bérlésére fogja fordítani az adományt. Viktor Bucsinszkij, a társadalmi szervezet alapítója, vezetője, környezetvédő elmondta, hogy a munka a háború kitörése óta egy napra sem állt le. Viszont a harcok miatt, azok a hulladékfeldolgozó üzemek, amelyek a háborús cselekmények területein működtek, körülbelül két hónapig nem tudták átvenni a Beregszászban szelektíven összegyűjtött hulladékokat, így azok mennyisége felhalmozódott a telephelyen. Köszönöm mindenkinek, aki segített, a mostani helyzetben nagyon jól jön ez az adomány – mondta Bucsinkszkij.

Ljasuk Dimitrij több helyre is ellátogatott Kárpátalján. Ungváron két, Beregszászban három helyre vitt adományt. Ezenkívül a nagybakosi és a zápszonyi iskolákat is meglátogatta. Utolsó állomásként pedig Kőrösmezőn volt, ahol Franz Béla környezetvédőnek és csapatának adta át az adományt.

Nemcsak azoknak a szervezeteknek gyűjtöttünk adományt, amelyek a menekültekkel foglalkoznak, hanem akik a környezetvédelemmel is. Kárpátaljára kb. félmillió belső menekült érkezett az utóbbi időben. A megnövekedett népesség több hulladékot is jelent –sajnos nagyon sok szemét a természetbe kerül –, és az amúgy is nehéz helyzetben lévő kárpátaljai hulladékfeldolgozást ez tovább nehezíti. Így nagyon fontos, hogy az emberi sorsok mellett a természettel is törődjünk – fogalmazott az aktivista.

A filmrendező a jelenlegi látogatását is kamerával dokumentálja, elmondása szerint szeretné bemutatni a nyugati nézőknek, hogy mi is a helyzet Kárpátalján. „Szeretném bemutatni az emberi sorsokat, illetve azokat az embereket, akik segítik a menekülteket, hogy  mekkora munkát végeznek az önkéntesek, illetve hogy milyen hatalmas mértékű a régión belüli összefogás” – emelte ki az SOS Ukrajna program vezetője.

TV21 Ungvár/Dankai Péter