Ukrán, lengyel – két jó barát

2022. május 25., 08:15 , 1109. szám

Vasárnap Kijevbe látogatott Andrzej Duda, a Lengyel Köztársaság elnöke. Az államfő megbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és felszólalt a Legfelső Tanács ülésén. Ily módon ő lett az első külföldi államférfi, aki „élőben” szólt az ukrán képviselőkhöz azóta, hogy februárban kitört a háború.

A Jevropejszka Pravda tudósítása szerint a lengyel elnök kijelentette: a Nyugat most vizsgázik abból, hogy mit érnek számára a saját deklarált értékei.

„A szabad világnak most Ukrajna az arca. Riasztó hangok hallatszanak arról, hogy Ukrajnának eleget kellene tennie Putyin követeléseinek. [...] De csak Ukrajnának van joga dönteni a jövőjéről” – hangsúlyozta.

Duda azt is megjegyezte, a február 24. utáni valóság lehetőséget teremtett Ukrajna és Lengyelország számára, hogy örökre jó szomszédokká váljanak.

Volodimir Zelenszkij a szomszédsági viszonyról szólva úgy fogalmazott beszédében, Oroszország inváziójával akaratlanul is arra kényszerítette Ukrajnát és Lengyelországot, hogy elfelejtsék a közös múlttal kapcsolatos vitáikat. Az ukrán elnök jelezte, a parlament ülése előtt aláírta azt a dokumentumot, amely elismeri a lengyelországi Rzeszownak Ukrajna megsegítése terén szerzett különleges érdemeit. „Bevezettem a megmentő város kitüntető címet államunk partnervárosai számára, amelyek ma a lehetetlent teszik azért, hogy segítsenek rajtunk, hogy segítsék népünket, segítsék hadseregünket. Az egész ukrán nép nevében fejezem ki hálánkat Rzeszow városának, az első megmentő városnak” – mondta az ukrán elnök.

Az ukrán–lengyel határ közelében található Rzeszow az orosz invázió megindulása után Ukrajna segélyezésének központjává vált. Egy ideig itt működött az EU képviselete, miután elhagyta Kijevet, ide érkeztek a katonai repülőgépek az ukrán hadseregnek szánt fegyverekkel, és hogy kezelésre szállítsák az ukrán sebesülteket.

Volodimir Zelenszkij a Rada ülésén bejelentette, hamarosan a parlament elé terjeszti azt a törvényjavaslatot, amely különleges jogi státust biztosít Lengyelország állampolgárainak Ukrajna területén. Ezzel kapcsolatban Szerhij Nyikiforov ukrán elnöki szóvivő elmondta, hogy a tervezet jelenleg kidolgozás alatt áll a külügyminisztériumban, és hasonló lesz a Lengyelországban az ukránok támogatásáról hozott törvényhez.

Az UNIAN hírügynökség emlékeztetett, hogy március 16-án lépett életbe Lengyelországban az a jogszabály, amely rendelkezik az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt az országba érkező ukrán állampolgárok helyzetéről. A törvény szabályozza az ukránok lengyelországi tartózkodásának jogszerűségét és a számukra nyújtott átfogó támogatást.

A lengyel államfő Volodimir Zelenszkij elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján arról beszélt, „Ukrajnának most szüksége van a mi jelzésünkre, amely megnyitja az európai kapukat az ukrán állam és társadalom előtt, amely az európai közösségek része akar lenni”. Kiemelte, hogy nagy jelentőséggel bírna, ha Ukrajna uniós tagjelölti státusáról a júniusi csúcson hoznának döntést.

„Arra kérek mindenkit, akiben eddig kétségek merültek fel, hogy gondolkodjon el. Az Európai Unióba törekvő országoknak egyértelmű jelzést kell kapniuk, hogy az EU kapui nyitva vannak” – hangsúlyozta a lengyel elnök, akit az MTI idéz.

Duda azt is szorgalmazta, hogy fokozzák az Oroszországgal szembeni szankciós nyomásgyakorlást.

„Hogyan tud a világ békés úton segíteni a háború befejezésében? Csakis szankciókkal, határozott nyomással, csakis Oroszország elszigetelésével. A hatodik szankciócsomag kérdése az Európai Unión belül egy nagyon fontos kérdés. Ezúton fordulok azokhoz, akiknek még kétségeik vannak: felejtsék el a szokásos üzletkötéseket” – fogalmazott Duda.

Az ukrán államfőt a sajtótájékoztatón annak a lakossági petíciónak a sorsáról is kérdezték az újságírók, amely kezdeményezi, hogy engedélyezzék a hadköteles férfiaknak az ország elhagyását. A petícióra összegyűlt a szükséges 25 ezer támogató aláírás az elnök honlapján.

„Nem tudom, kihez kellene intézni ezt a petíciót. Talán hozzám. Vagy talán a szülőknek kellene címezni, akik elvesztették a fiaikat, akik életük árán védték meg ezt vagy azt a megyét, ezt vagy azt a várost? És tudják, hogy többnyire nem a saját városaikat, ahol születtek. Amikor ma naponta 50–100 ember halhat meg a legnehezebb szakaszon, keleten…” – mondta Zelenszkij.

A parlament meghosszabbította a hadiállapotot

A Legfelső Tanács vasárnapi ülésén újabb 90 nappal, 2022. augusztus 23-ig meghosszabbította a hadiállapotot Ukrajnában – jelentette be Telegram-csatornáján Jaroszlav Zseleznyak képviselő (Hang frakció).

Volodimir Zelenszkij elnök erre vonatkozó indítványát Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára olvasta fel a képviselők előtt. Az indítványt 320 képviselő szavazta meg.

Emellett a parlament döntött a mozgósítás meghosszabbításáról is, amely így még legalább 90 napig, szintén augusztus 23-ig tart. A törvényjavaslatot Zelenszkij elnök május 18-án terjesztette a Legfelső Tanács elé. A dokumentumot 315 képviselő támogatta szavazatával.

Ugyancsak Zseleznyak képviselő számolt be arról, hogy Ukrajna újjáépítése néven új képviselőcsoport jelent meg a Legfelső Tanácsban. A 17 fős alakulat a Bizalom (Dovira) képviselőcsoport és az Ellenzéki Platform – Az Életért párt (OPZZS) frakciójának néhány tagjából áll. Társelnökei Ihor Abramovics (OPZZS) és Makszim Jefimov képviselő lettek. Az egyéni választókerületből a parlamentbe jutott Jefimov korábban a Bizalom képviselőcsoport tagja volt.

Mint ismeretes, Volodimir Zelenszkij elnök korábban aláírta az ukrajnai oroszbarát pártok betiltásáról szóló törvényt.

(ntk/eurointegration.com.ua/MTI/unian.ua)