Önkéntesből sosem elég

2022. június 18., 16:17 , 1113. szám

A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) már közel 30 éve végez karitatív tevékenységet Kárpátalján. Ez idő alatt rengeteg nehéz körülmények között élőn segített, ám a legnagyobb kihívást a mostani háború okozta számukra.

A BJMSZ munkatársai nap mint nap megfeszített erővel dolgoznak azon, hogy minden adomány eljusson a megfelelő helyre a megfelelő időben.

A szeretetszolgálat beregszászi raktárába szinte folyamatosan érkeznek az újabb szállítmányok külföldi partnereiktől. Ezeket rendszerezni, szétosztani és – ami a legnehezebb – mozgatni kell. Ebben a feladatban van most nagy segítségükre Glan Új-Zélandról.

„Azért jöttem ide, hogy segítsek az ukrajnai embereknek, és hogy bebizonyítsam, mindenki tud segíteni valahogy. Én például így tudok segíteni, hogy targoncát vezetek” – mondta Glan.

Szerencsére nem Glan volt az egyetlen tiszta szándékú, jólelkű ember, aki külföldről érkezett Kárpátaljára önkéntes munkát végezni.

„Korábban Németországból, Ausztriából, sőt Írországból is érkeztek hozzánk önkéntesek” – fogalmazott Hnatik Tünde, a BJMSZ projektvezetője.

A menekültek segítésében, a szállítmányok fogadásában, logisztikájában és szétosztásában is szükség van az önkéntesek munkájára, ezért a szeretetszolgálat szívesen várja az önzetlen emberek jelentkezését a továbbiakban is, különösen, ha valaki targoncát is tud vezetni.

TV21 Ungvár/K. K.