Vasárnapi üzenet: 2022. június 26.

2022. június 26., 10:00 , 1113. szám

„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!”   János 13, 34

Kedves Testvérek!

Ha valaki felületesen hallotta vagy csak ilyen módon olvasta ezt az igét, akkor azt mondhatja: „Ennél nagyobb közhely a világon nincs! Mi ebben a rendkívüli? Gyerekjáték!” Mégis úgy gondolom, hogy ez egy nagyon nehéz feladat. Tudniillik itt nem arról van szó általában, hogy szeressétek egymást, hanem ennek a szeretetnek van egy mércéje, és ez teszi nagyon nehézzé ezt az egészet. Ugyanis nem csupán annyit mond Jézus, hogy szeressétek egymást, hanem hogy „úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket”. Ettől magasabb a mérce.

Ráadásul így kezdődik az ige: „Új parancsolatot adok nektek…” Hát lehet parancsra szeretni? Sok mindent lehet parancsra. Tanúi voltunk már a történelemben, hogy mi mindent lehet parancsra tenni. Szeretni aligha. Vagy ha igen, az képmutatás. Mégis Jézus azt mondja, hogy szeressétek egymást. Ez egy felszólítás. Ezért ilyen magas ez a mérce. Annyira magas, hogy némely írásmagyarázó úgy véli, ezt a mondatot nem is lehet az ember számára mércéül odaállítani, mert Jézus nem példa elsősorban, hanem Megváltó. Ennek ellenére mégis úgy gondolom, hogy ez az ige vonatkozik ránk, mert ez nem csupán egy tanács, hanem a Mesternek a parancsa. És jól tesszük, ha erre figyelünk, és még jobban, ha e szerint is próbálunk élni. Akkor hát mi ennek a parancsnak a belső tartalma?

Az első dolog, amire érdemes odafigyelni, hogy Jézus ezt a mondatot nem úgy általában mondta az embereknek, hanem a tanítványainak mondta. Nem mindenkire vonatkozik ez, de a tanítványokra mindenképp. Úgy indult el és úgy terjedt el a keresztyénség ezen a világon, hogy ezt a jézusi mondatot az emberek elkezdték komolyan venni, és a körülöttük élő pogányok szinte ujjal mutogattak rájuk: „Nézzétek, hogy ezek szeretik egymást!” Ha így élünk, akkor nem csupán a mindennapi életben találjuk meg a legjobbat, hanem akik körülvesznek majd bennünket – reménység szerint család, barátok, munkatársak –, ők is észreveszik, hogy itt valami nagy titok van.

Hieronymus egyházatya írja az egyik levelében, hogy az öreg János apostol élete végén már csak annyit tudott mondani: „Fiacskáim, szeressétek egymást!” – ennyire a tanítványoknak szóló parancs ez. Lehet, hogy sokakra nem érvényes, de ránk, Jézus tanítványaira igen.

Ennek a szeretetnek a lényege éppen az, hogy önfeláldozó, önmagát odaadó. Ez a szeretet megelőlegező szeretet. Úgy gondolom, hogy ez az alap, hogy a tanítványainak mondja Jézus, mert a tanítvány az a valaki, aki ezt érti. A tanítvány az, aki ebből megtapasztalt valamit. És talán már számára nem is annyira parancs, hanem magától értetődő dolog, hogy így fordul az embertársaihoz.

Az Újszövetségben Jézus a tanítványok iránti szeretetét ezzel a sajátos szóval fejezi ki, hogy agapé. Ez egészen más, mint amit az akkori görög világ használt, az erosz, amit ma is jól ismer, lát és tapasztal az ember. Tudniillik abban mindig van valami önszeretet. Az agapé az a szeretet, amelyben nem önmagamról van szó, hanem a másikról.

Testvérek, ezzel a szeretettel szeressük egymást! Ez nem egyszerű, mert az egymást szóban – mind a görögben, mind a magyarban – benne van az, hogy egy másikat, egy mást. A másik nem olyan, mint én, ő egy más. És ez a két másfajta ember kerül egymás mellé az élet minden területén. Így kell ezzel a jézusi szeretettel a másikat, a másfajtát, aki nem egészen úgy gondolkodik, mint én, ugyanúgy szeretni. Ezért nehéz ez a dolog. Emlékezzünk mindig erre a jézusi parancsra! Ehhez, bizony, az kell, hogy ne azt nézzem, ami számomra a legfontosabb, ne a saját magam dolgával legyek minduntalan elfoglalva, hanem tudjak odafigyelni a másikra. Adja az Úr, hogy így legyen! Ámen.

Sápi Zsolt
badalói lelkész