Magyarországi orvosok taktikai elsősegélynyújtásból tartottak mesterkurzust Ungváron

2022. június 28., 13:16 , 1114. szám

Hétfőn a Center of Tactical Medicine – Hungary Kft. szervezésében és közreműködésével tartottak taktikai terepi (harctéri) elsősegély-oktatást polgári és katonai egészségügyi szakemberek számára Ungváron. Az egynapos intenzív elméleti és gyakorlati képzés során a tanfolyam résztvevői a szimulációs gyakorlatokon elsajátíthatták azt, hogy vészhelyzet esetén – beleértve a harctéri körülményeket is – hogyan nyújtsanak megfelelő segítséget a sebesülteknek.

A képzésre a helyi mentőszolgálat bázisán került sor. Az első részben, amely teremben zajlott, modern bábukon mutatták be az életmentő fogásokat, a taktikai orvoslás protokolljait, a sebesültek vizsgálata során a műveletek sorrendjét, amelyből a tapasztalt orvosok is tanulhattak. Úgyszintén szó esett a biztonságos helyzetfelmérésről, arról, hogyan lehet a körülöttük lévő aktuális veszélyhelyzetben megvédeni önmagukat és a sérültet, milyen professzionális eszközök szolgálnak a masszív vérzés elállítására, illetve ha ilyenek nincsenek, improvizált anyagok (fadarab, póló stb.) segítségével milyen módszerekkel lehet azt elállítani.

A második részt terepen, az udvaron bonyolították le. Itt végezték el a sérülések és sebek szimulációját, mely során nehéz volt megkülönböztetni a bábukat a valódi embertől. Az oktató szerint vészhelyzetben az orvosoknak gyorsan kell reagálniuk, és összehangoltan kell dolgozniuk. A jövőben hasonló körülmények között kamatoztatni tudják a megszerzett tudást, és előre tudják tervezni saját lépéseiket. A központ szakemberei megpróbálták összevonni a tanfolyamot, amely általában négy napot vesz igénybe. A program látványos és nagyon valósághű volt.

Hegedüs László, a Center Of Tactical Medicine – Hungary Kft. alapító tulajdonosa elmondta, hogy a kárpátaljai akció a barátján, Hangel Bálinton, a Johannita Segítő Szolgálat önkéntesén keresztül jött létre.

– Egy közös megbeszélés alapján úgy gondoltuk, hogy ezt a tudást szeretnénk átadni a szomszédainknak, ezzel is segíteni nekik a jelenlegi háborús időben. Ez a mi ajándékuk Kárpátalja számára.

Cégünk, a Center of Tactical Medicine – Hungary Kft. még 2018-ban alakult egy baráti társaság által. Mindannyian műveleti területeken dolgoztunk az egészségügyben hosszú évekig, és úgy éreztük, hogy megvan a megfelelő tapasztalatunk és tudásunk, illetve a technikai hátterünk ahhoz, hogy saját céget alapítsunk. 2018 óta folynak aktuálisan a képzések Magyarországon a rendőrség, a katonaság, egészségügyi szervezetek és biztonsági szolgálatok számára. Voltak képzéseink Németországban, így a mostani ukrajnai a második külföldi helyszín.

Célunk az, hogy megpróbáljunk olyan tudást átadni, amelyet remélhetőleg soha nem kell használni. Adott esetben a célközönség orvosok, ápolók, mentősök, illetve egészségügyi szakemberek a területvédelmi hadseregtől.

Büszkén merem állítani, hogy aki ezen részt vesz, megállja a helyét bármilyen vészhelyzetben, mert a nap fénypontja a hiperrealisztikus sérültellátás, ami olyan magas mértékben megegyezik a valós sérültellátással, hogy egyes esetekben az emberek összemossák a szimulációt a valósággal. A képzés képes az alapkészségeket olyan szintre felfejleszteni, hogy akár egy sürgősségi esetben megmarad annyi tudás, hogy tudják, milyen lépéseket kell tenni. Nem azt mondom, hogy professzionális ellátók lesznek, de a stresszüket tudják kontrollálni az ellátás alatt, és tudni fogják, hogy mik az első fontos lépések az életmentés érdekében – hangsúlyozta Hegedüs László.

Szerhij Bodnar, a Sürgősségi Egészségügyi Szakellátás Minőségvizsgáló Osztályának vezetője az elsajátított ismeretek fontosságát hangsúlyozva elmondta: az orvosok ezt a tapasztalatot nemcsak harci helyzet során, hanem bármilyen élethelyzetben – balesetek, természeti katasztrófák során – kamatoztatni tudják.

– A magyarországi kollégák bemutatták, hogyan kell eljárni bizonyos helyzetekben különböző sérülésekkel, hogyan kell megközelíteni, felmérni az állapotát és elsősegélyt nyújtani. Nálunk folyamatos a továbbképzés, de a taktikai orvoslásnak megvannak a maga sajátosságai, amelyeket érdemes ismerni, különösen most.

Andrij Szemegyij sürgősségi orvos, aneszteziológus-reanimatológus, aki szintén részt vett a képzésen, a foglalkozás gyakorlati jellegét emelte ki:

– Elsősorban fejleszthetjük azokat a készségeket, amelyek például a kötés felhelyezéséhez szükségesek. Nem gyakran találkozunk politraumatikus sérülésekkel a mindennapokban, ezért a tanfolyam mindenképpen hasznos. Gyakoroljuk magát a folyamatot fizikailag, majd pedig megbeszéljük, újragondoljuk, mit, miért és hogyan teszünk, mi a helyes eljárás. A tréningen számos módszert mutattak be a masszív vérzés megállítására, ami fontos a taktikai orvoslás területén.

Hangel Bálinttól, a Johannita Segítő Szolgálat önkéntesétől megtudtuk, hogy az ingyenes oktatáson kívül eszközöket is hoztak a kórházi ellátáshoz és a mentőszolgálatnak. A háború kitörése óta a magyar partnerek már több alkalommal adományoztak a kárpátaljai egészségügyi szakembereknek speciális harctéri orvosi felszerelést, illetve egyénileg készített vészhelyzeti és túlélő szerszámokat. Az adományok lebonyolításában Szűcs Paula, az Ungvári Városi Központi Klinikai Kórház Kardiológiai Intenzív Osztályának vezető rezidense segítette a kapcsolattartást.

– További instruktori képzést is tervezünk, hogy ők majd tovább képezhessék a helyieket, akár civileket. A szerzett tudást és képességeket természeti csapások, földrengések, házomlások, illetve ökológiai katasztrófák esetén úgyszintén kamatoztathatják, akik elsajátítják. Hiszen olyankor nem biztos, hogy időben odaér a szakszerű segítség, a mentősök, tűzoltók, s addig a laikusok életeket menthetnek.

Rehó Viktória