Talányos kezdetek, rejtélyes vég

Közép-Amerika legfejlettebb civilizációja

A közép-amerikai Kordillerák és a Karib-tenger közötti területen, Salvador, Honduras, Guatemala, Belize, valamint Mexikó trópusi őserdők borította vidékein egy ősi civilizáció romosan is impozáns városai sorakoznak. Egy kultúráé, mely igen magas szintre fejlődött az építészet, a matematika, a csillagászat és az orvostudomány terén, naptára pedig egészen az űrkorszakig a legpontosabb volt az egész földtekén. Ez volt a maja civilizáció, melynek nem egy talányáról csak lassan lebben fel a fátyol.

Három fő korszakra osztjuk: preklasszikusra (más néven a kialakulás korszakára), klasszikusra és posztklasszikusra. Korábban a Kr. e. 500 körüli időktől számították a kialakulás korszakát, ám később Belize-ben, a cuellói régészeti lelőhelyen feltártak egy szertartási központot, mely a radiokarbon vizsgálatok szerint Kr. e. 2600 táján épült. Az időpontot többen is kétségbe vonták, és megismételt vizsgálattal Kr. e. 1200 körüli dátumot állapítottak meg, viszont ezt követően azonos rétegekből származó más, közép-amerikai kultúrák kerámiáival hasonlították össze a cuellóiakat, az elemzés pedig az első kormeghatározás helyességét igazolta. Lehet, hogy a maja civilizáció egészen korai időkre nyúlik vissza, és Cuello volt a legelső szertartási központja? Könnyen lehetséges.

Cuello egyébként a Belize, Guatemala és Mexikó egymással szomszédos térségeire kiterjedő Peténi-síkságon található, mely a Maja Óbirodalom szíve volt (a megnevezés egyébként elég pontatlan, mert nem volt egységes államuk, csak városállamaik). Itt alapították meg az Óbirodalom pompás városait, köztük Tikalt, Palenquét, Uaxactunt, Bonampakot, szövevényes domborművekkel ékes, feliratos emlékköveikkel – sztéléikkel – és meredeken az ég felé magasodó lépcsős piramisaikkal, melyek lapos tetein templomokat, palotákat, középületeket emeltek. A városokban pedig felvirágoztak a tudományok, köztük a csillagászat, s megjegyzendő: a maják voltak Közép-Amerika legkiválóbb csillagászai, akik kiszámították a Hold és a Vénusz ciklusait, illetve táblázatokat készítettek, melyekkel évszázadokkal előre meg tudták határozni a nap- és a holdfogyatkozások időpontjait, s mindemellett a kora újkori európai csillagászoknál is pontosabban állapították meg az év hosszát. A Kr. u. 1582-ben összeállított Gergely-naptár ugyanis 365,2524 napban, míg a Kr. u. 300-ban elkészült maja naptár 365,242129 napban határozta meg azt. Aztán a modern korban, amikor a Gergely-naptárt a világűrben végzett kiegészítő vizsgálatokkal pontosították, az így elkészült ún. „asztronauta” naptárban 365,242198 napban állapították meg az év tényleges hosszát. Tehát egészen az űrkorszakig a majáké volt a legpontosabb naptár. Csillagászatuk mellett a matematikájuk is igen fejlett volt, a világon elsőkként fejlesztették ki a nulla, illetve a helyi érték fogalmát. Ezenkívül – több más közép-amerikai indián kultúrához hasonlóan – hieroglifikus írásrendszert dolgoztak ki, a maja kódexek közül azonban nagyon kevés maradt meg.

Tudományosságuk és művészetük a Kr. u. 300-tól 900-ig tartó klasszikus korban érte el a legmagasabb fejlettségi szintjét. Ekkor élte virágkorát szobrászatuk, festészetük, felépültek legpompásabb templomaik, palotáik, középületeik, melyeket stukkó vagy kő féldomborművekkel, fél oszlopsorokkal, valamint freskókkal ékesítették, s különösen gazdag kő féldomborművek díszítik a Yucatán-félszigeti városok, többek között Uxmal és Chichén Itza építményeinek a homlokzatait. Egy sajátos betont is feltaláltak: kőlapok közé mészkő zúzalékot szórtak, majd a zúzalékot vízzel locsolták le, az így megkötött beton aztán szilárdan összefogta a kőlapokat. Emellett a fazekasmesterségük is magas színvonalú volt, kerámiáik legszebbjein miniatűr festett jelenetek sorakoznak, melyek betekintést nyújtanak arisztokráciájuk életébe, és sok információval szolgálnak az öltözködésről, a szokásokról, a fegyverekről, illetve a használati eszközökről. A települések között pedig útvonalak húzódtak, melyek közül a Yucatán-félszigeten egyre többet tárnak fel. Mészkő tömbökkel szegélyezett, vízzel habarcsolt mészkő zúzalékkal feltöltött, kőhengerekkel lesimított pompás utak ezek, melyek több helyütt ma is alkalmasak a közlekedésre.

A Kr. u. 800-as években, 900-zal bezárólag aztán a Peténi-síkságon összeomlott a civilizáció, a települések elnéptelenedtek, s lakóik északra, a Yucatán-félszigetre vándoroltak. Ezzel véget ért a Maja Óbirodalom, és kezdetét vette az Újbirodalom, egyúttal a posztklasszikus kor. Mi vezetett az összeomláshoz? Korábban úgy gondolták, a primitív erdőégetéses földművelés kizsigerelte a talajt, ám később csatornahálózat és víztározók nyomait fedezték fel a síkságon. Kr. u. 800 és 930 között hosszú aszály sújtotta az alföldet, viszont a vízigényes kultúrnövények mellett szárazságtűrőket is termesztettek. Ugyanakkor egyre többen hagytak fel a mezőgazdasággal, s váltak kézművesekké, illetve hivatalnokokká, akiket mind kevesebb földművesnek kellett élelmeznie. Nem egy város kimerítette élelemforrásait. Az összeomlás korszakából származó csontvázakon az alultápláltság, valamint a gazdagok és a szegények közötti különbségek megnövekedésének a nyomai láthatók. Külső támadásokra, valamint belháborúkra is vannak bizonyítékok, de akár lázadásokra is sor kerülhetett, s valószínűleg több körülmény összejátszása vezetett az összeomláshoz.

A Kr. u. X. században aztán a Mexikói-magasföldről érkező toltékok leigázták Yucatánt, s létrejött a tolték–maja állam, ám később a maják kivívták függetlenségüket, melynek csak 1511 és 1697 között vetettek véget a spanyol hódítók.

Lajos Mihály