Tizenötödik alkalommal szervezték meg a Kárpátaljai Népzene- és Néptánctalálkozót

2022. július 5., 12:46

Rendhagyó módon Sátoraljaújhelyen szervezte meg a Kárpátalja Népi Kulturális Örökségének és Népi Hagyományainak Megőrzéséért Társadalmi Szervezet a Kárpátaljai Népzene- és Néptánctalálkozót. Az eseményen 12 műhely néptáncegyüttese és népzenészpalántái mutatkoztak be közel 24 produkcióval. A programra június 28-án került sor.

A szervezők szerették volna a folytonosságot fenntartani azzal, hogy lehetőséget biztosítottak a találkozó létrejöttére, ezáltal a kárpátaljai táncegyüttesek és népzenészek hosszú idő óta újra közösségben lehettek és színpadra állhattak.

Váradi Enikő, a program szervezője elmondta: Nem voltak könnyű helyzetben az együttesek, hiszen volt olyan csapat, akik február 24-e óta nem látták egymást, azonban mégis éltek a fellépési lehetőséggel. Hiszen az együttesek számára ez mindig jó motivációs lehetőség. „Örülünk annak, hogy 24 produkció állhatott színpadra, hiszen eleinte azt gondoltuk, hogy alig lesz jelentkező. Azt gondolom, hogy a gálaműsor egyfajta bizonyosság arról, hogy a kárpátaljai magyarság él és élni akar” – fűzte hozzá Váradi Enikő.

Pál István Szalonna népzenész, a rendezvény szakmai mentora kiemelte: „Megható volt látni azt, hogy a 24 produkció milyen színvonalasan mutatta be Kárpátalja ifjúságát. Lényegében az Ungvári járástól egészen a Huszti járásig mindenki itt volt, tette a dolgát. Gyönyörű viseletekben voltak a fiatalok, eljutottunk odáig Kárpátalján, hogy ma már saját viseleteink vannak, melyeket kárpátaljai varrónők készítenek. Nem kell, hogy az anyaországból rendeljünk, hanem az otthoniak is tudnak segíteni, és el tudjuk készíteni a viseleteket.  Az otthoni szakembereink, akik táncosokkal, énekesekkel, zenészekkel foglalkoznak, olyan minőségben tudják tanítani a gyerekeket, hogy bárhol a Kárpát-medencében megállják a helyüket. Elmondhatjuk, hogy a kárpátaljai csoport bárhol megállja a helyét a világban. Mi is rengeteget utazunk a Szalonna-bandával, és nem kell, hogy a fejünket lehajtsuk, hogyha egy kárpátaljai csoport jön, mert kiváló együtteseket látunk. Ki kell emeljem az Ungvári Művészeti Iskolát, akik egy szót nem tudnak magyarul. Felmennek a színpadra, és gyönyörűen énekelnek magyar nyelven, pontosan azért, mert a kultúra összeköt. S mert itt barátságok születnek, ami a jövőnket fogja meghatározni. Én, aki nehezen tudok végignézni egy két és fél órás gálát, most tátott szájjal néztem végig. Mindegyik csoport hozta magával a vidékre jellemző kultúrát, mentalitást, amitől azt érezted, neki itt a helye.” 

Az esemény során a szervezők szakmai mentorokat is biztosítottak, így lehetőség volt a közel két és fél órás gálaműsort követően az együttesvezetők számára, hogy a produkciójuk kapcsán szakmai kiértékelést kérjenek. Sikentáncz Szilveszter, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnöke évek óta jelen van Kárpátalán több táncegyüttesben szakmai mentorként is. A néptáncoktató elmondta: „Nagyon nagy jelentősége van annak, hogy ezek a gyerekek itt tudtak lenni ezen az estén. Az a fajta tehetséggondozás, amely az elmúlt években a mentorprogramnak a megvalósításával, a hozzá tartozó képzésekkel és a több mint 25 éve tartó tábori rendszerrel történik, egy nagyon komoly érték. Ezt az értéket most újra látni tudtuk, bár kisebb létszámmal az együttesek esetében. Ez nyilván a pandémia következménye, továbbá a szomszédban zajló háború is közrejátszott. Mint kiderült, némely gyerekeknek a családtagja a fronton van, vagy hátrányos helyzetbe került a háború kapcsán, mégis kiváló teljesítményt nyújtottak a színpadon. Azt gondolom, hogy azok a néptáncosok, akik itt felléptek és bemutatkoztak, megmutatták a közösség erejét.”

A gálára Ungvártól egészen Viskig mindenhonnan érkeztek fellépők. Az ungvári Csüllő Néptáncegyüttes is több kiváló produkciót mutatott be az est során. Nem volt egyszerű a felkészülés, hiszen Ukrajnában a háború óta online oktatás zajlik. Így a táncegyüttesek számára nagy gondot okozott a további oktatási folyamat.

Perdukné Lator Ilona, az Ungvári Csüllő Néptáncegyüttes művészeti vezetője kérdésünkre elmondta:

„Nehéz év áll mögöttünk, akárcsak mindenki mögött. Január végétől nem tudott az együttes próbálni, először a Covid miatt, utána pedig a háború miatt. De abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy májusban már bemehettünk az iskolába, és tudtunk foglalkozni a gyerekekkel szakkör formájában. Így aztán összeállt a gálaműsorra hozott anyagunk. A csapat egy része sajnos nem lehet ma itt velünk, mert több gyerek külföldön van, vannak katonaköteles gyerekeink is, már ők sem jöhettek velünk. De a csapat fele itt van, és velük igyekeztünk bemutatni a bodrogközi produkciónkat, valamint  két szólistánk is volt, akik szintén fel tudtak készülni, és nagyon jól éreztük magunkat a gálaműsoron. Nagyon szép, színvonalas műsor volt.”

A népzene- és néptánctalálkozó végén a közel 300 gyermek közös fináléval örvendeztette meg a közönséget. Kárpátalja szíve egyszerre dobbant, amit a közönség vastapssal honorált. Az esemény végén emléklapokban részesültek a fellépők.

A program a Bethlen Gábor Alap, a Csoóri Sándor Alap és Magyarország Kormánya támogatásával valósult meg.

Kőváry