Ötven kárpátaljai résztvevője van az MCC FIT Program nyári táborának

2022. július 9., 14:26 , 1116. szám

A Mathias Corvinus Collégium Fiatal Tehetség Programja már 5 éve van jelen Kárpátalján. A közös nyári tábor az év egyik legjobban várt eseménye a gyerekek számára. Idén mintegy ötven kárpátaljai MCC-s diák vesz részt a Mathias Corvinus Collégium Fiatal Tehetség Program nyári táborában Tatán.

A szervezők fontosnak tartják, hogy az anyaországi és a külhoni diákok találkozhassanak egymással. A Fiatal Tehetség Program nyári táborában például a többi között budapesti, debreceni, miskolci és kecskeméti diákok vannak együtt beregszászi, nagyváradi és kolozsvári fiatalokkal.

„A jelenlegi helyzetben fokozottan fontos és nagyon sokat jelent a gyerekek számára, hogy kikapcsolódhatnak, lelkileg megnyugodhatnak” – hangsúlyozta Dobsa Beáta, az MCC beregszászi képviseletének vezetője.

„Tavaly sajnos, nem tudtunk eljutni a táborba a koronavírus-járvány miatt, idén viszont nagyon nagy öröm számunkra, hogy itt lehetünk, mert egy eszméletlen jó közösség vagyunk, egy nagy család” – fogalmazott a tábor kapcsán Balogh Bianka, az MCC Beregszászi Képzési Központ diákja.

A táborozó gyerekek szülei szerint is nagyon fontos, hogy a mostani, megpróbáltatásokkal teli, nehéz időkben is ki tudjanak kapcsolódni és értékes időt tudjanak együtt tölteni a gyerekek kortársaikkal.

„A kárpátaljai csapat nagyon összetartó csapat. Nem sokan vagyunk, de annál erősebbek vagyunk és annál jobban segítjük egymást mindenben” – mondta Tóth Ákos Kristóf, az MCC Beregszászi Képzési Központjának diákja, aki 2019 óta tagja az MCC-családnak.

„Fontos, hogy a fiatalok azon kívül, hogy önálló, autonóm módon gondolkodó értelmiségivé váljanak, felelősségteljes, közösségi emberekké is váljanak” – emelte ki Fehérpataky Balázs, az MCC FIT-program igazgatója.

A tábor során két kárpátaljai diák, Baksa Amarillisz és Bereczky Tamás a Fiatal Tehetség Programban való egész éves kiemelkedő munkájáért oklevélben részesült.

A Mathias Corvinus Collegium mindent megtesz azért, hogy a tehetséges kárpátaljai gyerekek a háborús körülmények között is fejleszthessék tudásukat. Céljuk emellett a közösségépítés, illetve a nemzeti összetartozás érzésének erősítése is.

TV21Ungvár/K. K.