A kiskondás – interaktív meseelőadás-sorozat indult óvodások számára

2022. július 16., 09:03 , 1117. szám

Drámapedagógiai programsorozatot indított óvodások számára a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet.

„Még 2020 májusában indítottuk útjára az európai uniós projektünket a felvidéki Nagykapos és Vidéke Társulás, valamint a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület közreműködésével. Ebbe a projektbe több helyi kulturális program is beletartozik. Egyik állomása a drámapedagógiai meseelőadás-sorozat” – fogalmazott az esemény kapcsán Pallagi Marianna, a Pro Cultura Subcarpathica ügyvezető igazgatója.

A korábban nagy sikert arató meseelőadások sora ezúttal A kiskondás című mesejátékkal gazdagodott. Az előadás célkorosztálya a 3–6 év közötti gyermekek, akik az interaktív foglalkozás során megtanulhatják, milyen fontos érték az ember életében az önzetlenség, a bátorság és a segítségnyújtás.

„Pszichológiailag nagyon fontos, hogy a gyerekeknek már óvodás korban meséket mondjunk, hiszen így fejlődik a fantáziájuk, bővül szókincsük és sokkal ügyesebben tudnak kommunikálni. A mese egy varázslatos dolog, így a gyerekeknek nagy szükségük van rá!” – emelte ki Gál Natália.

A beregszászi színház közreműködésével megvalósuló meseelőadások első állomása a P. Frangepán Katalin Gimnázium Beregszászi Bázisóvodája volt. A kiscsoportos foglalkozáson a gyerekek A kiskondás című magyar népmesével ismerkedhettek meg. A darabot Gál Natália, a beregszászi színház művészének előadásában tekinthették meg az óvodások. A mese tanulságának hatékonyabb megértése érdekében az előadás után feldolgozó foglalkozásra került sor.

A meseelőadás megvalósulását a Kárpátaljai Mentálhigiénés Társaság támogatta, rendezője és dalszerzője Gál Natália színművésznő, a dalokat Jackánics László hangszerelte, a jelmez és a kellékek Papp Viktória kézműves munkáját dicsérik.

Az interaktív foglalkozással egybekötött meseelőadást a tervek szerint Kárpátalja tizenkét óvodájában tekinthetik meg a későbbiek során a gyerekek.

TV21Ungvár/K. K.