Ruszin Noémi beregszászi festőművész bemutatkozó tárlata Beregszászban

2022. július 17., 18:36 , 1117. szám

Beregszászban, a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban mutatkozott be a kárpátaljai közönség előtt először Ruszin Noémi festőművész.

A most 24 éves Ruszin Noémi korábban a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium (ma Beregszászi Bethlen Gábor Líceum) padjait koptatta, majd Budapesten OKJ-s szakgimnáziumi grafikai képzésen vett részt. Ezt követően a Pécsi Tudományegyetemen folytatta a tanulmányait festészet szakon.

A beregszászi születésű művésznőnek ez volt a második egyéni tárlata, hiszen nem sokkal korábban Pécsen mutatta be munkásságának egy részletét.

A tárlat megnyitóján Bunda Fehér Rita, a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség programfelelőse elmondta, a zarándokházban kiemelten törődnek a gyülekezetükhöz tartozó fiatal művészekkel, és lehetőségeikhez mérten teret biztosítanak nekik a bemutatkozásra.

Ruszin Noémi alkotói tevékenységének kibontakozását figyelemmel kíséri a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága és annak elnöke, Kulin Ágnes is, aki tudásához mérten tanácsokkal is ellátja az ifjú művészt útja során.

„Az egymásra épülő fejlődés erősen megjelenik Noémi munkáiban” – emelte ki Kulin Ágnes, majd hozzátette: „Noémi nagyon nagy utat tett meg eddig a festészeti pályáján, és kíváncsian várom, hogy a jövőben milyen irányba fog változni.”

A művésznő alkotásain szinte megelevenednek a formák, amihez hozzájárul az is, hogy előszeretettel használ a festékek mellett gyapjút, kartont és újságokat is, amelyeknek köszönhetően a képek még inkább elgondolkoztatják a szemlélőket.

„Rengeteg olyan művészettörténeti idézet jelenik meg a munkáiban, melyek még inkább rétegezetté teszi alkotásait” – mesélte a fiatal művésznő alkotásairól Kulin Ágnes.

„Nagyon megható számomra, hogy a jelenlegi helyzetben itthon mutathatom be munkáimat. Ez azt is szimbolizálja, hogy nem állhatunk le, a mindennapi életünket tovább tudjuk élni a megszokott rend szerint” – fogalmazott a fiatal művésznő.

Ruszin Noémi alkotásai megtekinthetők a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház Linner Bertalan kiállítótermében augusztus 7-ig.

TV21Ungvár/K. K.