„A legfontosabb cél, hogy a kárpátaljai magyarság biztonságban megmaradhasson szülőföldjén”

Nemzetpolitikai kerekasztal Tusványoson

2022. július 23., 17:25

A határon túli magyarok helyzetéről és a magyar közösségek jövőjéről értekeztek Tusnádfürdőn július 22-én a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban. A fórumon Bocskor Andrea, a Fidesz európai parlamenti képviselője elmondta: a kárpátaljai magyarság van a legrosszabb helyzetben a határon túli nemzetrészek közül. A politikus szerint alapvető érdek, hogy a háború mielőbb véget érjen, s ezáltal a kárpátaljai magyar családok újra visszatérhetnek majd szülőföldjükre, amihez szükség lesz a magyar kormány által elkezdett gazdaságfejlesztési és más programok további folytatására.

A képviselő szerint Oroszország arra hivatkozva támadta meg Ukrajnát, hogy az ott élő oroszokat akarja megmenteni, ez pedig az egész kisebbségi jogvédelmet hitelteleníti. Szerinte az orosz agresszió mindent megváltoztatott a közösség életében. „Bízunk benne, hogy elmondhatjuk majd: Kárpátalja a híd szerepét tölti be a többségi nemzet és a kisebbségek között. Számos etnikai alapú provokációt próbálnak egyesek gerjeszteni, a KMKSZ azon dolgozik, hogy ez ne történjen meg” – mondta el Bocskor Andrea. Szerinte azzal, hogy Ukrajna megkapta az európai uniós tagjelölti státuszt, lehetőség nyílik a kisebbségek számára is arra, hogy a nemzetközi porondon is képviseljék maguk. Hozzátette: a politikai párbeszéd a legfontosabb mind az ukrán kormányzattal, mind az Európai Unióval és egymás között is. Hangsúlyozta: a legfontosabb cél az, hogy a kárpátaljai magyarság biztonságban megmaradhasson szülőföldjén.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Kárpátalját illetően megjegyezte: jelenleg az a legfontosabb a nemzet számára, hogy a kárpátaljai magyarságot a fizikai létében tudjuk megőrizni. Mint mondta, az elmúlt közel tíz évben folyamatosan elhangzik, hogy a kárpátaljai magyarság van a legnehezebb helyzetben a nemzetrészek közül. Azonban ez most még inkább igaz február 24-e óta, most a tét az, hogy megtudjuk-e a szülőföldjén őrizni ezt a nemzeti közösséget. Mint fogalmazott, az elmúlt hónapokban a határon túli magyar pártelnökök is egy testként, együttesen álltak fel a Híd Kárpátaljáért humanitárius segélyprogramban. Mindez azt tükrözi, hogy a nemzet egésze számára fontos a kárpátaljai magyarok sorsa. Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a nemzetpolitikában a forrásokat úgy csoportosították át, hogy azokkal a kárpátaljai magyarságot tudják támogatni. „Arra kell törekednünk, hogy Magyarország és a magyar nemzet egésze kimaradjon a háborúból” – hangsúlyozta Potápi.

A beszélgetés során a határon túli magyar nemzetrészek pártelnökei beszámoltak az elmúlt három év kihívásairól, valamint a közösségekben elért fejlődésekről. A politikusok egyetértettek abban, hogy közösen kell keresni a felmerülő problémákra a megoldást, és egymás jó gyakorlataiból merítve kell segíteni a helyi közösségeket. S mint mondták, ki-ki lehetőségéhez mérten próbál segíteni a most legnehezebb helyzetben lévő nemzetrészen, a kárpátaljai magyarságon, s ezáltal a háború sújtotta területekről érkező több százezer menekülten is.

VE