A háború, amely megváltoztatja az országot

2022. július 24., 16:14 , 1117. szám

Függetlensége mintegy 30 éve alatt Ukrajnának annyi kataklizmán kellett átesnie, ami más országnak több évszázadra elég lenne. Ennek ellenére egészen a közelmúltig az lehetett a benyomásunk, hogy Ukrajnában a nép és az állam egymástól függetlenül létezik. „2022. február 24-én azonban kiderült, hogy ez illúzió, média- és politikatechnológiai fikció. Az államvesztés, az orosz elnyomás és a »denacifikálásnak« álcázott népirtás fenyegetésének hatására az ukrán nép mintha felébredt volna, és hirtelen a hazája határai között találta magát” – írja összeállításában az Ukrajinszka Pravda, amely ezt tartja a putyini agresszió legfontosabb – bár nem egyetlen – következményének. A portál szociológusokat kérdezett arról, szerintük miként nyomta rá bélyegét a háború az ukrán társadalomra, vajon visszafordíthatatlanná vált-e a „dekommunizáció” és a „deruszifikáció”, s mi lesz a háború után.

A háború senkit sem hagy közömbösen

Olekszij Antipovics, a Rejting Szociológiai Csoport vezetője rámutat, az ukránok többsége nem vett részt a 2014-es eseményekben, sőt, ahogy múlt az idő, egyre inkább szerettek volna kimaradni a háborúból, elfelejteni a Donbász, a Krím kérdését. Meglehetősen mély volt a szakadék azok között, akik szerint harcolni kell, segíteni a hadseregnek visszafoglalni a Krímet, s azok között, akik suttyomban a Krímre jártak nyaralni. Most minden más, a háború senkit sem hagy közömbösen – véli a szakember.

A 2014-es események megosztották az országot: „Ki kell békülni Oroszországgal” – „Nem kell”; „Szükségünk van a Donbászra” – „Nincs rá szükségünk”; „Európa felé kell haladni” – „Nem kell”. Ez a háború viszont egyesíti az embereket: Oroszország, Putyin minden ukrán számára ellenség – mondja a szociológus.

„Ha valamiféle politikai választásról, az állam szerepéről, a gazdaságra vonatkozó nézetekről beszélünk, itt természetesen fennmarad a megosztottság. Az ukránok nem élhetnek politikai viták nélkül. De mindabban, ami Oroszországot, Európát, a háborút illeti, nincs visszaút. Ukrajnában nem maradt nézeteltérés ezen a téren – véli Antipovics. Szerinte a felmérések azt mutatják, hogy e tekintetben a külföldre menekült ukránok körében is teljes az egyetértés. „Az országon belüli ideológiai harc a háború témájában véget ért. Az ukránok egyesültek, a háború lényegében képes volt legyőzni az elmúlt években gerjesztett polarizációt” – teszi hozzá.

Új törésvonalak

Nyilvánvaló, hogy a történtek hatására a társadalom átalakul, és új megosztottság alakul ki: harcolt – nem harcolt; elmenekült szülővárosából/megyéjéből – otthon maradt; elmenekült Ukrajnából – nem hagyta el Ukrajnát...

Úgy tűnik, a migráció lehet az egyik kulcskérdés. Főleg, ha majd mindennek vége lesz, és kiderül, hányan távoztak végleg, s hány Ukrajnában maradt családtag csatlakozik hozzájuk. Ella Libanova professzor félmillió és ötmillió közöttire becsüli azoknak az ukránoknak a számát, akik Európában telepedhetnek le.

Ennél is meghatározóbb tényezőnek bizonyulhat azonban a háborúban való részvétel. A szociológusok adatai szerint az ukránok mintegy felének szűkebb családjában már vannak olyanok, akik harcolnak. Ebből következik viszont, hogy az emberek másik felének a családjában nincs senki, aki fegyvert fogott volna. Ez lehet a fő vízválasztó a társadalmon belül – vélik. Nyilvánvaló, hogy ezek az emberek teljesen másképpen tekintenek majd a világra, és eltérően látják az eseményeket. Ami viszont eddig lényeges volt, mint mondjuk a nyelvi jegyek, az ideológia, a NATO, EU–Oroszország dilemma, az már a múlté.

„A számok teljesen egyértelműek: Moszkvától Európa felé haladunk, az ukrán nyelv felé, az orosz és a szovjet múlt feledése felé. A vektor egyértelműen meghatározott, és nem valószínű, hogy a háború befejezése után meg lehetne változtatni” – mondja Antipovics.

Ami az értékeket illeti, egyelőre nehéz megjósolni, pontosan hogyan fognak változni. De az már most nyilvánvaló, véli igen optimistán a szociológus, hogy a korrupció, egymás megsegítése, az ország javára végzett munka egészen más megítélés alá esik majd.

„Míg korábban a nép és az állam elkülönültek, tartva magukat ahhoz a hallgatólagos megállapodáshoz, mely szerint az államférfiak felülről lopnak, a nép pedig alulról, a háború után mindez enyhén szólva másként lesz. Az emberek megérezték, hogy ez az ő államuk, foglalkoztatni fogja őket, hogy mi történik itt. Ennek megfelelően más elvárásaik lesznek a vezetőkkel szemben. Következésképpen azoknak lesz nagyobb a támogatottsága, akik többet tettek a győzelemért” – mondja Antipovics.

Ihor Hrinyiv politológus, szociológus, a SOCIS Csoport munkatársa szerint teljesen megváltozik a koordinátarendszer, amelyben a jövő választásaira sor fog kerülni. Jelöltekről senki sem beszél jelenleg, legfeljebb azokról a közegekről, ahonnan ezek a jelöltek majdan érkezhetnek. Hrinyiv egy Odessza megyében végzett felmérés alapján – amely szerinte országos viszonylatban is megállja a helyét – elsőnek az Ukrán Fegyveres Erőket emeli ki, amely iránt jelenleg a legnagyobb a bizalom a lakosság körében (működését a megkérdezettek 84%-a tartja hatékonynak). A második ebben a rangsorban Zelenszkij elnök (71%), majd az önkéntesek és a helyi katonai közigazgatások (egyaránt 68%) következnek.

Hogy miként illeszkednek ebbe az új koordinátarendszerbe a régi politikusok? Amíg a hatalom támogatottsága ilyen tekintélyes, addig a háború előtti értelemben vett ellenzékiségnek nincs tere, jelentősége – véli Hrinyiv. A háború után egy katona vagy egy önkéntes aktivista jelentősebb ellenzéki személyiségnek bizonyulhat akár Julija Timosenkónál, akár Petro Porosenkónál, akár Jurij Bojkónál.

(zzz/pravda.com.ua)