Ukránok a határokon túl

2022. július 27., 17:42 , 1118. szám

Az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) honlapján – a 2022. július 20-i állapot szerint – 3 millió 709,33 ezerre becsülte az Ukrajnából érkezett menekültek számát, akik Európában ideiglenes védelemre vagy a nemzeti védelmi rendszerekben regisztráltak – írja az Interfax–Ukrajina hírügynökség.

A június 29-től számított három hétben mintegy 135 ezer fő, míg az előző két hétben 170 ezer, összesen pedig május vége óta mintegy 775 ezer volt a növekmény.

A legnagyobb növekedés Lengyelországban (kb. 40 000 fő), Csehországban (kb. 13 500), Nagy-Britanniában (kb. 13 000) és Olaszországban (kb. 11 000) volt tapasztalható.

Az UNHCR-nek a nemzeti kormányoktól származó adatai szerint Lengyelországban van a legtöbb (1 millió 234,7 ezer) ideiglenes védelmi státusszal rendelkező menekült – azzal együtt, hogy a lengyel határőrszolgálat adatai szerint 4,968 millióan érkeztek az országba Ukrajnából a háború kezdete óta, s 3,045 millió távozott az ellenkező irányba, azaz Ukrajnába.

Lengyelország után Németország és Csehország következik, ahol az Ukrajnából érkezett, ideiglenes védelemre regisztrált menekültek száma 670 ezerre (az adatok június 21-e óta nem változtak), illetve 396,18 ezerre rúgott. Az ENSZ a kormányzati adatokra hivatkozva megjegyzi, hogy összesen 893 ezer Ukrajnából érkezett menekültet regisztráltak Németországban, ahol augusztus végéig regisztráció nélkül tartózkodhatnak az ukránok. A közölt adatok alapján jelentős részük még nem kért ideiglenes védelmi jogállást ebben az országban. Csehországban az ENSZ információi szerint más a helyzet: szinte mindenki védelmi státuszért folyamodott – 396,18 ezren a 396,33 ezerből.

Az országok túlnyomó többségében hasonló a kép, mint Csehországban: a regisztrált menekültek száma teljesen vagy majdnem megegyezik a védelmi státuszt kérelmezők számával, ami valószínűleg összefügg a regisztrációjuk sajátosságával és a 90 napos vízummentes tartózkodási időszak leteltével. Németországhoz hasonló kivételt csak Románia (45,53 ezer státusszal rendelkező az országban regisztrált 84,53 ezer menekültből) és Észtország (30,29 ezer a 46,73 ezerből) képez.

Olaszország a korábbiakhoz hasonlóan a negyedik helyen áll a regisztrált ukrajnai menekültek számát tekintve (143,13 ezer). Az élmezőnyt Spanyolország zárja, ahol három hét alatt 5 ezerrel – 128,89 ezerre – nőtt a regisztrált menekültek száma.

Ezután Bulgária következik 123,36 ezres mutatóval. Ez az egyetlen ország, ahol az ideiglenes védelem alatt állók száma jóval magasabb, mint a regisztrált ukrajnai menekülteké (86,58 ezer).

Ezenkívül több mint 50 ezer ideiglenes védelmi státuszú ukrajnai menekült tartózkodik még Nagy-Britanniában (99,7 ezer), Franciaországban (július 4-i adatok: 92,16 ezer – 4,2 ezres növekedés), Szlovákiában (85,77 ezer – több mint hatezer a növekmény). Ezen országok közé tartozik még Ausztria – 76,21 ezer, Hollandia (július 5-i adatok) – 68,05 ezer, Litvánia – 59,47 ezer, Svájc – 57,02 ezer és Belgium – 51,12 ezer.

A további sorrend a 25 ezernél több menekültet befogadó országok között: Portugália – 47,75 ezer, Írország – 44,58 ezer (4,2 ezres növekedés), Belgium – 48,38 ezer, Svédország – 40,45 ezer, Lettország – 35,80 ezer, Finnország – 32,67 ezer, Dánia – 29,83 ezer és Magyarország – 26,93 ezer, valamint a már említett Románia és Észtország.

(hk/interfax.com.ua)