Ungváron a gyerekek lovagoltak és pénzt gyűjtöttek a hadsereg számára

2022. augusztus 9., 14:07

Ungváron 2 547 hrivnyát gyűjtöttek össze a Függetlenség parti lovaglás során. Az akciót az Ungvári Kreatív Önkéntesek civil szervezet tagjai szervezték – mondta Marjana Zsorzs önkéntes.

Elmondása szerint a pénzt egy autóra gyűjtötték az Ukrán Fegyveres Erők 68. vadászdandárjának. „Meghívtuk Renátát, akinek Ungváron saját istállója van, hogy csatlakozzon az adománygyűjtéshez. Autóra gyűjtöttünk. A meghívást elfogatta, így a gyerekek és a felnőttek egy kis adakozás fejében lovagolhattak” – mondta.

Több ungvári és belső-ukrajnai menekült is csatlakozott az akcióhoz, amely egyszerre jelent örömet a gyerekeknek, és nemes célt is szolgál, támogatja a katonaságot. A rendezvényt azért is szervezték, hogy elvonják a gyerekek figyelmét a háborúról – mondta a lovarda tulajdonosa, Benes Renáta. „Manapság a gyerekeket sok stressz éri, még ha nem is láttak valamit, akkor is tudnak róla. Ma pedig elfelejthetik, hogy van egy szörnyű dolog az életünkben – a háború. Legalább 10 percre, fél órára kikapcsolódnak, egyszerűen relaxálnak.”

A tervek szerint a jövőben vasárnaponként megrendezik az akciót.

(zakarpattya.net.ua/RV)