Kárpátaljai rendőrcsaládok pihenése Magyarországon

2022. augusztus 15., 18:18

Az Ukrajnai Állami Rendőrség Kárpátalja Megyei Főosztálya Speciális Rendőri Egységének családjai – összesen 30 fő –  pihenhettek Magyarországon a magyar Külgazdasági és Külügyminisztériuma pénzügyi támogatásával.

A hírt a Tisza ETT közölte hivatalos Facebook-oldalán.

A rendőri egység tagjai 2022 márciusa óta teljesítenek szolgálatot háborús övezetben, ahol a legsúlyosabb harcok folynak, ezért kiemelten fontos számukra megfelelő pihenési lehetőség biztosítása – mondta Viktor Mikita kormányzó, aki személyesen indította útjára a csoportot Ungvárról Andrij Seketa, a Kárpátaljai Megyei Tanács megbízott vezetője, Ihor Sinkarjuk kormányzóhelyettes és Jevcsák Judit, a Tisza ETT igazgató-helyettese társaságában.

A családok 2022. augusztus 14-én érkeztek meg Kisvárdára, ahol Szabóné Cap Andrea, a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás igazgatója várta a vendégeket. A Tisza ETT a magyarországi pihenést 10 nap teljes ellátással, nevezetességek látogatásával, szabadidős programok biztosításával szervezte meg olyan módon, hogy mind a felnőttek, mind a gyermekek számára biztosítva legyen a megfelelő kikapcsolódási lehetőség.

A pihenés megszervezéséért külön köszönet illeti Magyarország Ungvári Főkonzulátusát és a Kárpátaljai Megyei Tanács vezetését, akik tevékenyen részt vállaltak annak sikeres megvalósításában.

(facebook.com/VV)