Ismert kárpátaljai milliárdossal találkozott megyénk vezetője

2022. augusztus 19., 15:44

Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás elnöke augusztus 18-án munkamegbeszélést folytatott a híres kárpátaljai milliárdossal, Ukrajna tiszteletbeli szegedi konzuljával, Alex Rovt vállalkozóval, mecénással.

Mikita tájékoztatása szerint megvitatták az amerikai humanitárius alapokkal való együttműködés kérdéseit, Kárpátalja gazdaságának támogatását a hadiállapotban, a regionális fejlesztési stratégia keretében megvalósuló vállalkozások és a működő projektek fejlesztését minden szinten és egyéb kérdéseket.

„Alex Rovt arról számolt be, hogy ma New Yorkban él szinte a legnagyobb ukrán közösség, ami több százezer embert jelent. Nagy részük a honfitársunk” – mondta a megyei állami közigazgatás vezetője.

„Rovt úr ugyanakkor megjegyezte, hogy New York polgármestere, Eric Adams foglalkozik az Ukrajnából menekültek ügyeivel, és érdeklődik Kárpátalja iránt – jegyezte meg Viktor Mikita. – Kihasználva a lehetőséget meghívtuk Eric Adams urat, hogy látogassa meg régiónkat. Pozitív döntést kaptunk, és ez év októberében az egyik legbefolyásosabb amerikai tisztviselő érkezésére számítunk.”

A megye vezetője megköszönte Alex Rovt Kárpátalja iránti figyelmét és átfogó támogatását. „Megállapodtunk abban, hogy tartjuk a kapcsolatot és együttműködünk számos, a régió számára fontos kérdésben” – tette hozzá Mikita.

(pmg.ua/RV)