Laudon István életének sokoldalúsága

Jubileumi kiállítás Ungváron

2022. augusztus 19., 16:29 , 1122. szám

Idén augusztus 20-án méltatjuk Ungvár híres szülöttje, Laudon István születésének 160. évfordulóját. Ebből az alkalomból Laudon István sokoldalúsága címmel nyílt jubileumi tárlat a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeumban. A kiállítás a hon­ismereti múzeum (megbízott igazgató Rónay Andrea), az ökológiai és felekezeti stúdiumok intézete (vezető Olekszandr Bokotej) és az Ungvári Nemzeti Egyetem zoológiai múzeuma (vezető Krón Árpád) együttműködésében jött létre.

Amikor idén a háború kitörése után időszerűvé vált az orosz és szovjet vonatkozású utcanevek megváltoztatásának kérdése, és felmerült Laudon István neve, kiderült, hogy Ungváron sokan nem tudják, ki is volt ő. Az évfordulón kívül ez szolgált a tárlat apropójául.

– A kiállítás ötlete tavaly született meg, amikor még békés életet éltünk. Majd idén, amikor Ungvár egyik utcáját Laudon Istvánról javasolták elnevezni, nagyon meglepett, hogy sok városlakó azt sem tudta, kiről van szó. Tehát nem volt kétségünk, hogy ezt kiállítást mindenképpen meg kell rendezni, és meg kell ismertetni az embereket ennek a XIX. század végi és XX. század eleji ungvári tanárnak, a filozófiai tudományok doktorának, természettudósnak, a híres egzotikus növények parkja alapítójának életútjával – jegyezte meg Ruszlana Dzsahman, a természettudományi szektor történeti és helytörténeti részlegének tudományos főmunkatársa a kiállítási galériában csütörtökön, augusztus 18-án megtartott ünnepélyes megnyitón.

– Laudon István nem hétköznapi ember volt. Sok energiát fordított hobbijaira, és maradandó nyomot hagyott maga után a kutatói körökben. Ismert tanár volt, akiről sok információt találtunk az elmúlt évtizedekben – mesélte Ruszin Valéria, a múzeum történelmi és helytörténeti osztályának vezetője. Megtudtuk, hogy Laudon István nagy borszerető, -termelő és -kereskedő volt. – A régi sajtót lapozgatva azt láthatjuk, hogy édesapjához hasonlóan ő is folyamatosan részt vett borászati kiállításokon, ahol érmeket szerzett.

A Ruszlana Dzsahman és Mihajlo Bilanics által összeállított kiállítás négy részből áll. Az első Laudon István életéről, tanulmányairól és munkásságáról szól. A kutatómunkát 10 éve kezdték. Elmondásuk szerint jelenleg könnyebb a hozzáférés a magyar forrásokhoz, ezért idén már szinte naponta fedeztek fel újdonságot Laudon István életéből, aki Laudon Sándor elemi iskolai tanító és Tarnowszky Eleonóra fiaként 1862. augusztus 20-án született Ungváron. A gimnázium 8 osztályát ugyanitt végezte, majd 4 évig volt a budapesti egyetem bölcselethallgatója. 1886 szeptemberétől az Ungvári Királyi Főgimnázium tanára, ahol 1914-ig dolgozott. Aztán behívták a hadseregbe, mert elkezdődött az első világháború. A háborúból hazatérve a gimnáziumban folytatta munkáját. Anyanyelvén kívül latin, görög és német nyelven beszélt.

A tárlat második része az utazásairól szól, mert szenvedélyes utazó volt. Bejárta szinte az egész Osztrák–Magyar Monarchiát, de megfordult Olaszországban, sőt Egyiptomban is. Utazásairól a tudós rendszeresen beszámolt a korabeli Ung című újságban.

A kiállítás harmadik része Laudon István tudományos érdeklődését mutatja be. Utazásairól gyakran hozott magával különféle botanikai anyagokat, például növényi magvakat, herbáriumot. A természettudós által készített herbáriumi lapok egy részét a helytörténeti múzeum alaptárában és az Ungvári Nemzeti Egyetem Biológiai Karának herbáriumában őrzik. Laudon Istvánt az állatvilág is érdekelte. A különböző állatok szarvaiból álló kis gyűjteményét jelenleg az Ungvári Nemzeti Egyetem Állattani Múzeumában őrzik, ahol többek között a kudu antilop, a sztyeppei kos, a hókos, a kelet-kaukázusi kecske, a sajga, a nyugat-kaukázusi kecske, a gímszarvas, a rénszarvas szarvai találhatóak. Egy nagy bogárgyűjteményt is összeállított az évtizedek során.

A külföldi utazásokról hozott ritka facsemetéket és cserjéket a kertjében ültette el. Így került a Szobránc utcai ház mögé magnóliacserje, kanadai, kínai és normandiai fenyő, óriástölgy, taxodium, gingko, japán kriptoméria, mocsári ciprus és más egzotikus növény. A Laudon-kert fennmaradt része a megyeszékhely egyetlen dendronáriuma. De Laudon István nevéhez fűződik az ungvári várhegy lábánál található, ma az Ungvári Nemzeti Egyetemhez tartozó botanikus kert létrehozása is.

A tárlat negyedik része az általa létesített parkot mutatja be, amelynek egy része ma is látható a gyermekkórház környékén. Ott 2018 májusától egy magyarországi támogatással Kolodko Mihály által készített bronzszobor állít emléket a park alapítójának.

A kiállítás legkülönlegesebb műtárgya egy egyiptomi múmia keze, amelyet Laudon István 1896-os egyiptomi útjáról hozott. Ezt először tavaly májusban láthatta a nagyközönség.

Az okmányok, a növény- és bogárgyűjtemény, a tervrajzok, fényképek felsorakoztatása már szavak nélkül is megteszi a hatását: percek alatt egy rendkívüli életmű bontakozik ki a maga lenyűgözően szerteágazó mivoltában. Az eseményen részt vevő közönség ízelítőt kaphatott abból, hogy milyen sokrétű és tartalmas életúttal rendelkezett Laudon István.

A megnyitón jelen volt Tetyana Literáti neves helytörténész, az Elvesztett Ungvár c. sorozat szerzője is, aki közel 10 évvel ezelőtt írt cikket Laudon Istvánról. Mint mondta, érdeklődését a Szobránc utcán található háza keltette fel, amely az egyik legszebb épület a környéken.

– Sok mítosz kering Laudon Istvánról, azt mondják, hogy ő hozta be az első szakurákat Ungvárra. Még nagyon sok mindent fel kell tárni az életéből, amiben segíthetnének a leszármazottjai, akiket jómagam sem tudok hosszú évek óta megtalálni. A nyomok Budapestre vezetnek.

Nos, ki tudja, előfordulhat, hogy e cikk eljut Ungvár egykori neves szülöttje, Laudon István leszármazottjaihoz, s azok szerkesztőségünkön keresztül felveszik a kapcsolatot az életútját kutató ungvári helytörténészekkel és segítenek fényt deríteni a polihisztor életének egyes homályos részleteire, amint ez korábban nem egyszer előfordult más személyiségeket illetően. Sőt, akár kedvet kapnak és ellátogatnak ősük szülővárosába és megtekintik Laudon István jubileumi kiállítását, amely egy hónapon át látogatható az ungvári várban.

RV