Szeptember 1-jén indul a „kisprivatizáció” – Kárpátalján 6 objektumot adnak el

2022. augusztus 19., 17:08

Szeptember 1-jén indulnak azok az aukciók, amelyeken olyan állami objektumokat adnak el, amelyek értéke nem haladja meg a kétszázötvenmillió hrivnyát. Kárpátalján 6 objektumot privatizálnak.

Ezt a projektet „kisprivatizációnak” nevezték el. Most minden régióban megállapítják, melyek azok az ingatlanok vagy veszteséges állami vállalatok, amelyeket elárvereznek. A tulajdonos, azaz az állam felméri az ingatlan értékét, és árverésre bocsátja azt.

Natalia Kasztrova, Ukrajna Állami Vagyonalapja regionális osztályának helyettes vezetője ezzel kapcsolatban elmondta: már 5 objektumot készítettek elő, így a törvény aláírását követően ezek az épületek felkerülnek a Prozorro elektronikus rendszerébe, és megkezdődik a privatizációs eljárás. Továbbá előkészítik a hatodik létesítményt, a bátyúi kenyérkombinátot is. Viszont erre később kerül sor, mert a vállalkozás már régóta nem működik. 2015 óta semmilyen vezető személyzet nem tartózkodott a területén. Jelenleg a dokumentációk helyreállítása és a létesítmény privatizációjának előkészülete folyik.

Az állami vagyonalap arra is kitér, hogy az új tulajdonosok nemcsak helyiségeket vagy telkeket vásárolnak, hanem kötelezettségeik is lesznek. Amennyiben az említett „kenyérgyár” nem fizette ki korábban a munkásai bérét, akkor az új tulajdonosnak kell rendezni a tartozásokat. Ezt figyelembe kell venni az ingatlan megvásárlásakor.

Azt is érdemes számba venni, hogy a szóban forgó épületek nem mindig alkalmasak vállalkozói tevékenység folytatására. Ezért legtöbbször azok földjéért vagy logisztikai elhelyezkedéséért folyik a küzdelem. Az online aukcióhoz bárki hozzáférhet: magánszemélyek, jogi személyek, helyi közösségek stb. Korlátozás csak orosz állampolgárokra, offshore cégekre és szankcionált személyekre vonatkozik.

TV21 Ungvár/D. P.