Többnapos vízitúra

Olvasói levél

2022. szeptember 9., 18:36 , 1125. szám

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete idén is többnapos vízitúrát szervezett augusztus 26–28-a között a Tisza magyarországi szakaszán, Tuzsér és Tokaj között. Az egyesület 10 éves fennállására emlékezünk az idén számos rendezvénnyel, s bár eredetileg nem így terveztük, de talán nem véletlen, hogy ennek jegyében 10 fő részvételével indulhattunk útnak (a Badó, a Szűcs és a Tar család legbátrabb képviselőivel) egy igazán változatos élményeket tartogató túrára.

Beregsuránynál átkelve a határon kisbusszal indultunk első úti célunk, Tuzsér felé. Útközben csatlakozott a csapathoz a Szűcs család. A programfelelős Badó Norbert, aki mindent ügyesen előre megszervezett, már a helyszínen várta a kicsikből és nagyokból álló lelkes és mindenre elszánt csapatot. Tuzsérnál kiválasztottuk a kenukat, evezőket, mentőmellényeket. A reggeli elfogyasztásával erőt gyűjtöttünk, vízre szálláskor pedig imádságban Teremtőnk gondviselésére bíztuk magunkat.

Gyönyörű napsütéses időt kaptunk egész hétvégére. A viszonylag kis létszámú csapatban egyre jobban megismertük egymást. Gyakran megálltunk egy-egy pihenőre, fürdőzésre, horgászásra, uzsonnára. Az első nap végén Dombrádon, az ifjúsági tábor faházikóiban kaptunk szállást és bőséges éttermi vacsorát, amely nagyon jólesett 25 km-nyi evezéssel a hátunk mögött. Másnap a reggeli és az úti csomagok átvétele után útnak indultunk Tiszabercel felé. A második napon már kevésbé tűnt fárasztónak az evezés, noha hasonló távot tettünk meg a Kérész kikötőig, ahol sátrat bontottunk egy pazar kilátást nyújtó partszakaszon. A sátoros kirándulás mindig emlékezetes marad felnőtt és gyerek számára egyaránt, ezért örültünk neki, hogy az idei túránk alkalmával is volt lehetőségünk rá. A Kérész étterem által készített személyre szóló vacsoránkat a Tisza vizén ringatózó stégen fogyasztottuk el, ahol már-már olyan érzésünk volt, mintha egy luxushajó fedélzetén élveznénk a tiszai halakból készített igazán ízletes és bőséges ételeket. Olyan élményben sem volt eddig részünk, hogy az éttermi vacsoraasztaltól horgásszunk, és halat is fogjunk, de még ez is megadatott. Jó volt látni, hogy a gyerekek félretették mobiltelefonjaikat, és valódi, maradandó, életre szóló emlékeket szereztek. Az utolsó napon Tokaj felé közeledve egyre nőtt a forgalom a folyón: sebes motorcsónakosok, vízisízők vertek hullámokat, ami még izgalmasabbá tette az utunkat, melyet a híres borvidék hangulatos városkájában közös pizzázással zártunk.

A csendes és békés Tiszán jó volt hátrahagyni a mindennapok terheit, gondjait, és az aktív kikapcsolódás eme kiváló formájában töltekeztünk fel az előttünk álló hetekre, hónapokra. Rendszeresen visszatérő vízitúrázóként bátorítani szeretném mindazon tagcsaládokat, melyek eddig féltek kipróbálni ezt a kalandot, mert életre szóló élményekkel gazdagodhatnak gyerekek és felnőttek egyaránt.

A hétvége számunkra nagyon jól sikerült, ezért a résztvevők nevében köszönetünket fejezzük ki Badó Norbertnek, a program felelősének, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének, támogatóinknak, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek.

Tar László
vízitúrázó