Nők katonai nyilvántartása: önkéntesség vagy kötelesség?

2022. szeptember 14., 13:09 , 1125. szám

Úgy volt, hogy október 1-jétől Ukrajnában megkezdődik a hadsereg számára kiemelt fontosságú szakterületeken, szakmákban jártas nők kötelező katonai regisztrációja. A vezérkar és a védelmi tárca az utóbbi időben többször is hangsúlyozta, hogy a nők katonai nyilvántartásba vételét kizárólag önkéntes alapon képzelik el, de a vonatkozó jogszabályokban ezt tükröző változás még nem történt. Úgy hírlik, a Védelmi Minisztérium és a Legfelső Tanács illetékesei kis híján összekülönböztek, miközben megpróbálták eldönteni, kinek lenne a feladata kezdeményezni a törvénymódosítást.

A vitatott jogszabály

Összefoglalva az érintettek álláspontját és a legutóbbi fejleményeket a BBC News Ukrajina emlékeztet, hogy a nők katonai nyilvántartásba vételének kérdése mindjárt felzúdulást keltett, amint tavaly szóba került. Aztán az új törvénynek megfelelően a Védelmi Minisztérium közzétette azon szakterületek és szakmák listáját, amelyek birtokában a nőknek regisztrálniuk kell. Az igen terjedelmesre sikeredett listát azonnal megsemmisítő kritika érte, mert annak alapján a nők körében legnépszerűbb szakmák többségének művelői katonakötelesekké váltak volna, így például a programozók, újságírók, zenészek, éttermi és szállodai dolgozók, marketingesek és a reklámszakma képviselői is.

A Védelmi Minisztérium a bírálatokra reagálva jelentősen leszűkítette a listát, és 2022. október 1-jére halasztotta a nők nyilvántartásba vételének megkezdését, de ez a megoldás sem hallgattatta el végérvényesen az elégedetlenkedőket. Ha ugyanis a jogszabályi norma módosítás nélkül hatályba lépne két hét múlva, számos népszerű szakmát gyakorló nő – köztük pszichológusok, orvosok, vegyészek, rádióműszerészek, a távközlésben dolgozók, szakácsok, állatorvosok, közgazdászok – regisztrálni kényszerülne, miáltal katonakötelessé válna, s attól kezdve ugyanazok a szabályok vonatkoznának rá, mint a férfiakra, így például nem utazhatna szabadon külföldre.

Csak önkéntesen

Augusztus 31-én az egész ukrán sajtó foglalkozott a hírrel, mely szerint Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes bejelentette, hogy a tárca azt tervezi, felülvizsgálja a nők katonai nyilvántartásba vételének eljárását. Elmondása szerint a minisztérium megküldte a Legfelső Tanács illetékes Nemzetbiztonsági, Védelmi és Hírszerzési Bizottságának A hadkötelezettségről és a katonai szolgálatról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatait. A Védelmi Minisztérium indítványozta, hogy a nőket önkéntes alapon vegyék katonai nyilvántartásba. (Jelenleg a törvényben nem történik említés a nők önkéntes regisztrációjának lehetőségéről.)

„Többször hangoztattuk, hogy a nők katonai nyilvántartásba vételét törvény írja elő. Ezért a Védelmi Minisztérium és a vezérkar önállóan nem módosíthatja a rendelkezést. Ez a parlament hatásköre” – hangsúlyozta Maljar.

Hozzátette: az államnak még most, háború idején sincs „égető szüksége arra, hogy jelentősen növelje a katonai nyilvántartásban szereplő nők számát”. A fegyveres erőknél továbbra is igény van egészségügyi, rádiótechnikai, élelmiszer-technológiai szakemberekre – mutatott rá a miniszterhelyettes. De Maljar szerint még nekik is kizárólag önkéntesen kellene nyilvántartásba állniuk.

A parlamenti bizottság nem örült

A Védelmi Minisztérium javaslatainak fogadtatása a parlamenti szakbizottságban nem volt egyértelmű. Marjana Bezuhla, a testület helyettes vezetője kijelentette, hogy ezt a kérdést nem a Legfelső Tanácsnak, hanem a védelmi tárcának kellene szabályoznia. Például a minisztérium 2022. október 1-jéről egy későbbi időpontra halaszthatná a rendelkezés hatályba lépését, ahogyan azt egy évvel korábban is tette, vagy jelentősen szűkíthetné a katonai nyilvántartásba vételre kötelezett nők körét.

„A parlament 2022-ben nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, mert a listát, a dátumokat, a külföldre utazást – mindezt a miniszteri kabinet szintjén szabályozzák, nem törvényekkel – írta Bezuhla a közösségi médiában. – Ha nem módosítják e hónap folyamán a saját rendeleteiket, akkor katonai nyilvántartás lesz, úgy, amint azt előírták. Tehát várjuk a Védelmi Minisztérium azon rendelkezéseinek módosítását, amelyekben a tárca intézkedett a határidőről és a listáról is.”

A téma ismét heves vitákat váltott ki a közösségi oldalakon, még a tisztviselők bejegyzéseihez írt kommentárokban is. Maljar Bezuhlának válaszolva kifejtette, hogy a rendelkezés végrehajtásának elhalasztása újabb egy évvel nem hatékony megoldás.

„Ugyanaz marad a megközelítés: regisztráció alternatíva nélkül – regisztrálni/nem regisztrálni. A Védelmi Minisztérium és a vezérkar közös álláspontja az önkéntes regisztráció, nem pedig a kötelező regisztráció elhalasztása” – jelentette ki a miniszterhelyettes.

Mégis lehetséges?

Akárhogyan is, szeptember 5-én Marjana Bezuhla arról számolt be, hogy a Nemzetbiztonsági, Védelmi és Hírszerzési Bizottság legutóbbi ülésén megállapodásra jutottak, és előzetesen jóváhagytak egy új törvénytervezetet, amely bevezeti a „nők katonai nyilvántartásba vételének önkéntességét”.

Makszim Buzsanszkij képviselő szerint ez lenne a 6482-es javaslat, amelyben ő is társszerző. Ez a törvénytervezet előírja, hogy a Védelmi Minisztérium listáján felsorolt szakmákkal rendelkező nők kizárólag önként jelentkezhetnek katonai nyilvántartásba vételre. A katonaköteles státusz csak az egészségügyi dolgozók esetében válna kötelezővé a nők számára. Azt ugyanakkor egyelőre nem tudni, hogy mikor szavazhat a parlament a törvénytervezetről.

Bezuhla közölte azt is, hogy a Védelmi Minisztérium beleegyezett az október 1-jei határidő elhalasztásába, ami a nők katonai nyilvántartásba vételének megkezdését illeti. Értésre adta ugyanakkor, hogy a maga részéről ellenzi az „önkéntességet”, ami a nők katonakötelességét illeti.

„Nem voltam hajlandó részt venni a szavazásban, mert a nemek közötti egyenlőség kérdése nemcsak az egyenlő jogokról és lehetőségekről szól, hanem a kötelezettségekről is. Nem lehet megosztottság a polgárok között. Ha bevezetik az önkéntes nyilvántartást, akkor a nők és a férfiak számára egyaránt” – mondta.

Addig is, míg a parlament határoz, jöhet az újabb halasztás.

„Ugyanakkor felismerve, hogy a törvényalkotási folyamat hosszadalmas, ezzel párhuzamosan a Védelmi Minisztérium – saját hatáskörben – rendeletet készített, amely ismét elhalasztotta az érintett szakmákban/szakterületeken dolgozó nők katonai nyilvántartásba vételét egy évvel, 2023. október 1-ig. A megfelelő rendeletet tegnap, szeptember 6-án írta alá Olekszij Reznyikov védelmi miniszter” – erősítette meg a hírt a Facebook közösségi oldalon Hanna Maljar, akit az espreso.tv is idézett szeptember 7-én.

(zzz/bbc.com/espreso.tv)