Vasárnapi üzenet: 2022. szeptember 18.
„Hosszú idő telt el azután, hogy az Úr nyugalmat adott Izráelnek minden ellenségétől körös-körül. Józsué is megvénült, megöregedett. Ekkor összehívta Józsué egész Izráelt, annak véneit, családfőit, bíráit és elöljáróit, és ezt mondta nekik: »Én megvénültem, megöregedtem. Láttátok mindazt, amit Istenetek, az Úr tett értetek ezekkel a népekkel, hiszen Istenetek, az Úr harcolt értetek.«” Józsué 23, 1–3
Jólétben és áldásban gazdag évek következtek Izráelre. A terület elfoglalása után elérkezik a nyugalom időszaka. A nyugalom időszakában pedig illik emlékezni a harcokra, Isten vezetésére és áldásos munkájára. A korosodó Józsué összehívta egész Izráelt, annak véneit, családfőit, bíráit és elöljáróit. Miért volt erre szükség? Azért, mert meg kellett élnie a népnek az összetartozás, együvé tartozás valóságát és élményét. Amikor Isten népe együtt van, együtt tudnak örülni, és együtt hallják az intelmeket is. Mi egy kijelentést kaptunk, egy ígéretet kaptunk. Mi ugyanazt az Istent imádjuk, szeretjük, tiszteljük, szolgáljuk. A másikban meglátni a testvért, az atyafit, együtt hallani Isten igéjét. Együtt dobbanni a szívnek, együtt énekelni. Együtt hajtani imádságra a fejet. Van ebben erő, van ezen áldás.
Józsué ezt mondta nekik: „Láttátok mindazt, amit Istenetek, az Úr tett értetek ezekkel a népekkel, hiszen Istenetek, az Úr harcolt értetek.” Emlékeztette őket például arra, amit olvasunk a Józsué 10, 42-ben: „Mindezeket a királyokat és országukat egy hadjárattal foglalta el Józsué, mert Izráel Istene, az Úr harcolt Izráelért.” Csak itt, a tizedik fejezetben öt király szövetségét és hét városállamot, összesen tizenkét várost foglalnak el egyetlen hadjárattal. Isten parancsa volt ez így, s annak senki ellene nem állhat. Tizenkét városállamot megdönteni egyetlen hadjárat alatt (s ezek kőfallal kerített városok voltak, ahol az életét védte valamennyi lakos) – éppen olyan hihetetlen katonai teljesítmény „egy szezon” alatt, mint az, amit az előző fejezetben olvasunk: „Megállt a nap Ajalonnál, s nem ment le a maga szokott útján, amíg a csatát meg nem nyerte Isten népe.” Hogy is mondja Jézus? „Embereknél lehetetlen, de minden lehetséges Istennél.” (Máté 19, 26) Egy Isten parancsainak magát maradéktalanul alárendelő nép egyvégtében való, kitérők, vereségek és elhúzódó állóháborúk nélküli győzelmet arat – tizenkét városállam felett ősztől tavaszig. Isten parancsainak engedelmesen ilyen győzelmet arat a nép.
Az ószövetségi történetek immár jelképesek, a lelki harcainkra tanítanak. Nem „test és vér ellen” van már tusakodásunk, mint a zsidók honfoglalása idején volt, hanem lelki hatalmasságok ellenében (Efézus 6, 12). Ma a komolyságra, a küzdelem végigharcolására fordították figyelmünket. Arra, hogy ne adjuk fel, legyünk mi is Isten harcosai. „Harcold meg a hitnek szép harcát, és nyerd el az örök életet!” (1 Tim. 6, 12) Hitbeli tekintetben a meghátrálás annyi, mint elveszni. Mert az igazi harcot, a döntőt nem is mi küzdjük meg, hanem maga az Úr: nekünk azt elfogadnunk kell, éspedig alázatos szívvel és gyermeki, kérő lélekkel. Adjuk oda a középső helyet a Fénylő Győztesnek, ez a legnagyobb küzdelem részünkről – s megtapasztaljuk, nem vagyunk egyedül. Úgyannyira nem, hogy végül el tudjuk mondani azt is a zsoltárossal: „Nem nekünk, Uram, nem nekünk engedd, hanem adj a te nevednek dicsőséget!” (Zsolt. 115, 1)
Legyünk végre a hit méltó harcosai! Az értünk való küzdelmet Jézus annyira komolyan vette, hogy belehalt a kereszten. A Golgotán vér folyt – ott „nem beszédben állott az Isten országa”, s nem „evésben és ivásban.” (1 Kor. 4, 20; Róm. 14, 17) Az Ő szeretete teljes és halálos volt, ami nélkül mindnyájan a kárhozatban maradnánk – Ő azonban végigvitte a harcot!
Sápi Zsolt
badalói lelkész
