A DSZNSZ szerint az aknamentesítés a központi feladat Harkiv megyében

2022. szeptember 23., 09:03

Harkiv megyében az aláaknázott terület meghaladja a 12 000 négyzetkilométert, ami több mint Kijev megyében – közölte sajtótájékoztatóján Roman Primus, a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) helyettes vezetője, akit a korrespondent.net idéz.

„Nagyon elterjedt a gyalogsági aknákkal való aknásítás, egyes területek az utak mentén egyszerűen tele vannak szórva aknákkal. Ez megnehezíti a technika és az emberek mozgását. Jelenleg az aknamentesítés a DSZNSZ központi feladata” – jelezte.

A tisztviselő elmondása szerint jelenleg 129 tűzszerész dolgozik a régióban, többek között a felszabadított területeken, de számuk napról napra nő.

A szakembereknek mindenekelőtt az országos és regionális jelentőségű utakat, a villanyvezetékek alatti területeket, az áramellátó létesítményeket és az egyéb kritikus infrastruktúrát, valamint a lakásállományt kell mentesíteniük az aknáktól. Csak ezt követően kezdik el a tűzszerészek az erdők, mezők és folyók aknamentesítését. Primus szerint a művelet összetettsége miatt nehéz megbecsülni, mennyi időt vesz igénybe a víztározók megtisztítása, talán néhány évig is eltarthat.

Korábban lapunk is beszámolt róla, a rendőrség arra kéri Harkiv megye több területi közösségének lakóit, hogy az aknák miatt egyelőre várjanak a visszatéréssel otthonaikba és a nyaralóikba.

(korrespondent.net/Kárpátalja)