Lendületben az Ullie zenekar

2022. szeptember 25., 20:00 , 1126. szám

Hat kárpátaljai fiatal 2020 májusában úgy döntött, hogy elindulnak, és megmutatják tehetségüket a világnak, kikövezve ezzel az álmaik és vágyaik megvalósítása felé vezető rögös utat. Így Uljana Donetska (Ungvár), a zenekar énekesnője, Blanár Dávid (Tiszaújhely) gitáros, az együttes vezetője, Dudás Gergő (Tiszakeresztúr) billentyűs, zongorista, Danku József (Beregdéda) basszusgitáros, Teigler Gábor (Beregszász) dobos, illetve Kudron József (Tiszaújhely) szólógitáros miután megalakították az Ullie együttest, még azon az éven megnyerték a Peron Music tehetségkutató kárpátaljai válogatását, és kijutottak Budapestre. Azóta számos rangos hazai, magyarországi, illetve nemzetközi fellépést tudhatnak maguk mögött. Az egyre nagyobb népszerűségre szert tevő tehetséges fiatal zenészek számára az idei év különösen mozgalmas volt. A nyári fesztiválszezonban színpadról színpadra jártak, a különböző rendezvényeken rengeteg sikerélményt bezsebelve, valamint szakmai tapasztalatot szerezve. A kárpátaljai formációval tavaly Tiszapéterfalván készítettük első interjúnkat, melyet itt olvashatnak.

Most, kerek egy év elteltével ismét összefutottam a zenekar 4 tagjával, elmondásuk szerint sok szakmai tapasztalatot szereztek, azonban egyöntetűen azt hangoztatják, hogy az A kategóriás, minőségi zene a céljuk, amit minél színvonalasabb formában akarnak színpadra vinni.

–  Ott hagytuk abba, hogy reménnyel telve tekintetek a jövőbe, szeretnétek minden lehetőséget megragadni, és hogy minél többen megismerjék a zenéteket. Meséljetek, mi történt a zenekar életében az elmúlt egy évben?

Dávid: Tavaly még volt néhány koncertünk, aztán új dalokat készítettünk. Nagyon sokat gyakoroltunk, most kilenc saját dalunk van, és még kettőn dolgozunk, illetve folynak a munkálatok más zenéken is, tehát kb. 15 dalunk van összesen, amelyek közül még többet hangszerelni kell. Azt is hozzá kell tenni, hogy magánemberként elég sokat dolgozunk, így tavaly a sok különböző helyen lévő munkahely kicsit elválasztotta egymástól a zenekart, viszont tudtuk előre, hogy ez így lesz. Mindezek ellenére nem hagytuk abba, tartottuk magunkat a tervünkhöz, így megszülettek az új dalok. A saját albummal kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy már felvettük a kapcsolatot a megfelelő kiadóval, viszont – „hála Istennek” – a dalok felvételére még nem volt időnk, mert nagyon sokat koncerteztünk az elmúlt időszakban. Többnyire pop- és rockzenét játszunk, azonban belekóstoltunk már az alternatív stílusba is. Viszont továbbra is szeretnénk követni a pop vonalát, mert harmóniában és szövegben úgyis egy bizonyos szintig alternatív lesz. Úgy érzem, kezd kiforrni a zenei stílusunk, amit nem szeretnénk kontroll alá tenni, hanem azt akarjuk, hogy minél kifinomultabb zenénk legyen. 

Gergő: Igen, nagyon sok esetben közbejött valami, sokszor a magánéletünkben, illetve külső körülmények is közbeszóltak, amik érintették a zenekar érdemi munkáját. Tavasszal is lett volna lehetőségünk egy úgynevezett raktárkoncertre, amiről egy teljes körű stúdiófelvétel is készült volna, de sajnos, nem jött össze különböző okok miatt. Aztán – nagy örömünkre – március végén, április elején sok minden megváltozott a zenekar körül…

Dávid: Tavasszal egyértelmű volt számunkra, hogy össze kell hoznunk a zenekart. Ezért foggal-körömmel küzdöttünk több-kevesebb sikerrel. Próbáltunk egy városba költözni, hogy egy helyen dolgozzunk, viszont azt nagyon nehéz kivitelezni, hogy a zenekar minden tagjának megfeleljen egy időben és térben a munkahely. Végül Budapesten sikerült ezt is foganatosítani, így már a próbákra is jutott időnk.

–  Én a közösségi felületeken követtem végig a zenekar menetelését az elmúlt időszakban, szinte nem volt olyan hét, hogy ne láttam volna egy-egy posztot arról, hogy éppen hol léptek fel, koncerteztek. Hol kezdődött ez el?

Gergő: Idén az első fellépésünk a Mathias Corvinus Colle­gium (MCC) budapesti épületében volt. Ugyanis itt került sor az MCC partnerségben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ), a KMKSZ Ifjúsági Szervezetével és Bocskor Andrea európai parlamenti képviselővel Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző címmel szervezett, 2022-ben végzett fiataljainak diplomaátadó ünnepségére. Mivel én is részt vettem a képzésen, így ezen keresztül megismerkedtünk Benkó Hajnalkával, a zenekar menedzserével, aki az MCC programkoordinátora is egyben. Egy beszélgetés alkalmával felmerült, hogy mi lenne, ha Hajnalka lenne a menedzserünk. Neki is tetszett az ötlet, így elfogadta a felkérésünket. Azóta velünk van. „És nem bánta meg” – szólt közbe nevetve Dávid –, és azóta felpörgött körülöttünk az élet. Jó nyarat zártunk fesztiválok és fellépések szempontjából.

Uljana: Június 3-án Győrbe a Bridge Gardenbe a Bagossy Brothers Company hívott el minket zenélni, amit ezúton is nagyon köszönünk nekik. Július 17-én Vásárosnaményban a Bergengócia Fesztiválon Rúzsa Magdi, július 28-án pedig Esztergomban az MCC-feszten a Margaret Island koncertje előtt is mi léptünk fel. Aztán az A38-as hajón megrendezték a Kárpát-medencei Zeneipari Találkozót, így ott is játszottunk. Volt egy akusztik koncertünk a Scruton V. P. kávézóban, illetve a Fülesbagoly Tehetségkutatón is részt vettünk, valamint a Petőfi rádió reggeli műsorába is meghívást kaptunk, ahol Bekker Dávid műsorvezetővel beszélgettünk, majd az M2 Petőfi TV-ben is zenéltünk. Augusztus 27-én bekerültünk a Roxiget Rockzenei Tehetségkutató Verseny és Fesztivál döntőjébe, ahol az 5. helyen végeztünk. Ezenkívül háromszor jártunk Erdélyben. Csíkszeredán a NyárON Szereda Fesztiválon, július elején Marosvásárhelyen a Vibe Fesztiválon, szeptember 4-én Marosfelfaluban a Mente Fesztiválon léptünk fel.

József: Sok fellépésünk volt, és jó pár pörgős héten is túl vagyunk már. Olykor fárasztó volt, de többször örömteli, hiszen láttuk a gyümölcsét a közös munkának. Úgy hiszem, sikerült nyomot hagyni az idei nyáron és az emberekben is.

– Hajnalka! Te hogyan fogadtad a felkérést? Hogyan látod az eddigi együttműködést? A te szemszögedből nézve milyen feladatok várnak a zenekarra, milyen célokat tűztetek ki?

– Idestova három és fél éve foglalkozom tehetséggondozással. Hiszek abban, hogy a tehetség, legyen az akármilyen területen is, utat tör magának – az pedig már az elején egyértelmű volt számomra, hogy az Ullie esetében is így van. Megtisztelő volt a zenekar felkérése, amelyet rengeteg munka követett, ugyanakkor úgy gondolom, hogy meglett az eredménye, és egy rendkívül eredményes nyarat és fesztiválszezont tudtunk zárni. A következő időszak a zenekar életében a kreatív kibontakozás ideje lesz, amely sok próbát, gyakorlást és új dal írását jelenti. Természetesen a koncertezés sem áll le, továbbra is célunk, hogy minél többekkel ismertessük meg az Ullie-t. Ehhez szorosan kapcsolódik a nemrégiben indult Ismerj meg minket! elnevezésű online kampányunk, amelynek célja, hogy nagyobb betekintést adjon a zenekar életébe, és a tagok egyénileg is megmutassák magukat a régi és új követőknek egyaránt. Úgyhogy mindenképpen érdemes lesz figyelemmel kísérni minket, sok újdonsággal készülünk.

– Szakmailag milyen visszajelzéseket kaptatok? Milyen tapasztalatokat szereztetek?

Dávid: Örömmel mondhatjuk, hogy nyáron minden hét végén volt legalább egy – néha két – fellépésünk. A szakmabeliek azt mondták rólunk, hogy ahhoz képest, hogy kétéves a zenekarunk, jó úton haladunk. Nyilván mi is tisztában vagyunk a hibáinkkal, felismerjük, dolgozunk rajtuk. Olyan építő kritikát is kaptunk, hogy modernebbeknek kellene lennünk – mindenen dolgozunk.

József: Sok tapasztalatot szereztünk a színpadi létben. Lehetőségünk volt több híres és tiszteletre méltó zenésszel találkozni, és tanácsokat kérni, melyeket igyekszünk a zenekarral beépíteni a magunk stílusába, legyen akár az zenei, technikai vagy éppen színpadi megjelenés.

Gergő: Szeretnénk minél modernebb hangszerelést készíteni, minél jobb minőségű zenét a színpadra vinni, minél színvonalasabb produkciót akarunk a közönségnek nyújtani. A zenén kívül ehhez hozzátartozik a színpadi megjelenés, hogy mikor mit csinálunk a színpadon. Tehát idővel egy teljesen profi, A kategóriás zenei és színpadi anyagot szeretnénk megvalósítani.

Uljana: Több dolgot is csinálunk jelenleg. A zenekar néhány tagja zenetanárhoz is jár, próbálunk egyénileg is fejlődni. Nagyon sok tervünk van. Elsősorban minőségi zenét akarunk játszani, nagyon minőségit. Azt szeretnénk, hogy a fesztiválokhoz, a közönséghez méltó színvonalat hozzuk. Ezenkívül szeretnénk odafigyelni a fellépéseinknél a hangbeállításokra. Nagyon-nagyon fontos, hogy a koncerteken mindig a megfelelő hangosítás valósuljon meg. Úgy érzem – de gondolom, a többiek is –, hogy a fellépések előtt már nem nagyon izgulunk. Több komoly zenészt is megismerhettünk, akik szintén megosztották velünk a tapasztalataikat, kapcsolatokat építettünk ki.

–  Uljana! Te már több elismerő különdíjat is elnyertél. Legutóbb a Fülesbagoly Tehetségkutatón a legjobb énekesnek, a Roxigeten pedig a legjobb előadónak járó díjat kaptad meg. Hogyan látod, mennyit és miben fejlődtél az elmúlt időszakban?

– Én is járok zenetanárhoz. A magam részéről igyekszem tanulni és megtenni mindent azért, hogy fejlődjek. Otthon, Ukrajnában nagyon sok zenét felvettünk, és sok stúdiómunkát is végeztünk. Itt pedig rengeteg tapasztalatot szereztem a fellépéseinkből adódóan. Emellett szeretném tovább tanulni a magyar nyelvet.

– Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

József: Várom a következő időszakot, amikor már a beépített tapasztalatokkal együtt, megújultan tudjuk megmutatni dalainkat a közönségnek koncertjeinken.

Dávid: Mivel nagyon sok koncertünk volt, nem volt annyi időnk a lemezkészítésre, illetve a színpadon való megjelenés, az egész produkció fejlesztésére. Ezért a közeljövőben erre fogunk összpontosítani. A zenekar minden tagja ír dalokat, így minden dalt szeretnénk bevinni az elő­adásba. A hétköznapokban dolgozunk, illetve hetente többször próbálunk, gyakorolunk.

Uljana: Több dalon is dolgozunk, amelyek között szerepel egy, az ukrajnai háborúról szóló dal is, viszont még nincs felvéve, de már énekeltük fellépésen.

Dávid: Szeretnénk megköszönni minden szervezőnek, illetve zenekarnak, hogy meghívtak minket, és felléphettünk ezeken a rendezvényeken. Köszönjük az építő tanácsot és kritikát, illetve a közönségnek a sok-sok élményt, amit nekünk szereztek.

Kárpátaljával kapcsolatban a zenekar tagjai elmondták, hogy nagyon nagy hiányérzetük van. Hiányzik nekik az otthoni koncertek hangulata. „Az itteni környezet is nagyon jó, minden megvan a zenéléshez, viszont az otthon az mindig otthon marad, így abban reménykedünk, hogy minél hamarabb tudunk majd ismét az otthoni közönségünk előtt zenélni. Mi kárpátaljai zenekar vagyunk, azok is maradtunk, és azok is leszünk” – jelentették ki az Ullie tagjai.

Dankai Péter