Téli élelmiszerárak: tojás 50 hr, burgonya 30 hr?

2022. október 1., 16:27 , 1127. szám

Ukrajnában augusztusban és szeptember elején voltak a legalacsonyabbak az élelmiszerárak, októbertől azonban fokozatosan emelkedni fognak, különösen a tejtermékek, a zöldségek és a tojás esetében – jelentette ki Olekszij Dorosenko, a Kiskereskedelmi Láncok Beszállítói Szövetségének vezetője, akit a dengi.ua idéz.

„Ha az év végi és kora tavaszi árakat nézzük, a tejtermékek és a zöldségek is akkor lesznek a legdrágábbak. Amennyiben a tojásról beszélünk, az év végére 50 hrivnyás árat fogunk látni (10 darabért – a szerk.)” – jelezte Dorosenko a Szuszpilne csatorna adásában.

Szerinte a burgonya ára kilogrammonként 30 hrivnya körül alakulhat. A többi borscsba való zöldség (káposzta, sárgarépa, cékla) is tél végén, tavasz elején lesz a legdrágább.

Emlékeztetett, az élelmiszerárak legnagyobb emelkedése a háború első négy hónapjában volt megfigyelhető. Az árak a továbbiakban is növekedtek, de lassabb ütemben. Mint rámutatott, érdemes odafigyelni a dollár árfolyamára, mert „ha 42 vagy 48, az különbség a gyártó és az importőr számára” egyaránt. Úgy vélte egyébként, hogy a zöldségek jelentős részét – ahogyan az idén is – jövőre szintén importálni fogják Ukrajnába.

A tejtermékek drágulására is számítanunk kell – figyelmeztetett a szövetség vezetője.

„Hiány biztosan nem lesz, bár azt látjuk, hogy sok terméket, köztük sajtokat, hosszú szavatossági idejű termékeket Európából importálnak. [...] Ukrajnában már több éve drágábbak a tejtermékek, mint Európában, így nincs hova emelni, ha nem fog nőni a valutaárfolyam” – vélte Dorosenko.

Korábban jelezték, hogy Ukrajnában gyors növekedésnek indult a melegházi zöldségek ára. A drágulást az időjárás hűvösebbre fordulásával, valamint az igen magas energiaárakkal magyarázzák.

(zzz/dengi.ua)