Fehéroroszország bejelentette, hogy kész felvonultatni csapatait

2022. október 7., 12:56

Fehéroroszország csapatai az orosz hadsereggel együtt „készen állnak az államunió védelmére” – jelentette ki Viktor Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter, akit a korrespondent.net idéz a belarusz sajtó nyomán.

Hrenyin azt állította, hogy a Nyugat fegyveres csoportokat készít fel Ukrajna területén, amelyek célja „a fehéroroszországi kormány megdöntése”.

„Nem lehet kizárni annak valós veszélyét, hogy Belorussziában belső konfliktust szítsanak, a Nyugat további külső beavatkozásával annak megoldásába Lengyelország, Litvánia, Lettország és Ukrajna területéről” – mondta a miniszter.

Szerinte ilyen körülmények között Fehéroroszország politikája a „modern katonai fenyegetésekkel való szembeszegülésre” irányul.

„Belarusz és Oroszország csapatainak és erőinek regionális csoportosulása készen áll a felvonulásra és az államunió fegyveres védelmét szolgáló feladatok végrehajtására. A katonai irányító testületek minden szinten szisztematikus alapon folytatják a határainkon kialakult helyzet átfogó elemzését. A változásokra adott megfelelő válaszlehetőségek is kidolgozás alatt állnak” – mondta Hrenyin.

Eközben az ukrán védelmi erők a fehérorosz államhatár védelmét gyakorolják.

(korrespondent.net/Kárpátalja)