Debreceni Kamilla és Balla Béla kisfilmje a 3. helyet szerezte meg az MTVA találkozóján

2022. október 16., 15:51 , 1130. szám

Két év kihagyást követően 2022-ben ismét megrendezték a Kós Károly Testület által szervezett Televíziós és Rádiós Szemlét a délvidéki Palicson. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA által meghirdetett Televíziós és Rádiós Szemlére idén is vártak versenyfilmeket, amelyek a külhoni magyarság életét, örömeit és gondjait mutatják be. A Kárpát-medencei tudósítói találkozó egyik legfőbb célja az, hogy lehetőséget biztosítson a személyes eszmecserére és a szakmai megbeszélésekre.

Varjú Frigyes, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Nemzetiségi és Külhoni Főszerkesztőségének főszerkesztője az MTVA találkozója kapcsán így fogalmazott: „A televízióból nem jön át az, amit itt élőszóban és négyszemközti vagy csoportos beszélgetések során meg tudnak osztani egymással. Nagyon sok lehetőséget biztosít ez a találkozó arra is, hogy szakmai információkat osszanak meg, eszmecserék vannak, tapasztalatokat tudnak cserélni. Emellett nagyon fontos, hogy a műveken keresztül is tudnak üzenni, be tudják mutatni, hogy hol élnek. Nagyon jellemző a külhoni tudósítókra, hogy egészen más szemlélettel közelítenek a világhoz, más látásmódban forgatnak, mint a magyarországiak. Meghatározó az a társadalmi környezet, ahol élnek, amibe be vannak ágyazva. És nekem nagyon nagy öröm, hogy évről évre nézhetem ezeket a filmeket. Erősödhet az ember, fölszívhatja magát, megtapasztalhatja, hogy más is lehet a világ, mint amit idehaza, Magyarországon néha elég szürkén vagy feketén látunk.”

Három kategóriában osztottak díjakat: dokumentumfilm, rövidfilm és rádiós összeállítás témakörökben. Az idei tudósítói találkozó versenyprogramjába több mint ötven alkotást neveztek be a Kárpát-medence magyarlakta területeiről. A TV21 Ungvár munkatársai nem először mérettetik meg magukat a szemlén. A Debreceni Kamilla szerkesztő-riporter és Balla Béla operatőr-vágó alkotta páros tavaly a rövidfilm kategóriában a második helyezést érdemelte ki, idén pedig nekik ítéltek oda a kategória harmadik díját az id. Hidi Endre keramikusról szóló Sárba ragadva című portréfilmért.

Debreceni Kamilla az alkotásról elmondta, hogy a Kárpátalja-szerte ismert és elismert, híres keramikusművészről, a nagydobronyi id. Hidi Endréről készítettek filmet. „Szinte nincs olyan kárpátaljai család, amelyiknek a falán ne lenne egy-egy Hidi-kerámia. A kisfilmben bemutatjuk az ő egyszerűségét, szerénységét. Így a háborús időszakban is a pozitivitás sugárzik a filmből. Ezúton is nagyon szépen köszönjük neki, hogy kameránk elé állt, és egy egész napot vele tölthettünk. Úgy érzem, hogy ez az elismerés nem csupán nekem és a kollégámnak, Balla Bélának jár, hanem a TV21 Ungvár összes munkatársának, hiszen ebben a háborús időszakban is képesek a kultúrával foglalkozni. Ezáltal megmutatjuk, hogy Kárpátalján ugyanúgy folytatódik az élet, és figyelni kell ránk.”

A rövidfilm kategória második helyezéséért járó elismerést az erdélyi Magyari Tekla és Simó Csaba vihette haza.

Magyari Tekla székelyudvarhelyi szerkesztőriporter elmondta, hogy a Kós Károly Televíziós és Rádiós Szemlére 3 kisfilmet küldtek be, közülük a Zeng a magasság című kisfilmet jutalmazta a zsűri a második helyezéssel. Udvarhelyen elindult a hagyománya az erdőfürdőzésnek, illetve már a zengő-erdőfürdőzésnek is, azaz klasszikus zenét játszanak az érintetlen természetben, olyan erdőben, amely 50 éve érintetlen. Ez feltöltődést, lelassulást jelent a városi embereknek. Emellett környezettudatos üzenete is van.

A televíziós dokumentumfilm kategóriában maximum 52 perces önálló alkotásokat várt a zsűri. Zsigmond Attila az Ecsetvonások, székelyesen című filmjével első, a Történelem az Olt sodrásában című alkotással pedig a második díjat érdemelte ki.

Zsigmond Attila gyergyószentmiklósi rendező Ecsetvonások, székelyesen című filmje abból az indíttatásból született, hogy szerette volna rehabilitálni azokat a székelyföldi festőművészeket, akiket méltatlanul elfelejtettek az idők viharában, s a film egy kísérlet arra, hogy 52 percben megmutassák a székely festőiskola nagyszerű mestereit, munkájuknak jellegzetes vonásait, arra koncentrálva, hogy két kortárs festőművésszel bejárják a székely vidékeket, bemutassák azokat az alkotásokat, amelyek ott születtek Székelyföldön, és amelyekre méltán büszkék.

A harmadik helyezést Szabó Attila Erdők nélkül nincs Erdély című dokumentumfilmje érdemelte ki, amely az ország erdeinek és nemzeti parkjainak jelenlegi helyzetébe nyújt betekintést.

A helyezést elért székelyudvarhelyi rendező arról beszélt, hogy az elmúlt 10 évben nem sok minden változott az erdőkitermelés terén Romániában. „Ha azt vesszük, évről évre nőtt a kitermelt fa mennyisége” – mondta. A film egyik szereplője fogalmazza meg ezt nagyon érzékletesen: „Annyi változott csupán, hogy most már hivatalosan lopják a fát. Ráadásul valóban van néhány ember, aki az életét, a családtagjai egészségét nem féltve kiáll és harcol az erdőinkért, a friss levegőért, azért, hogy élhető környezetünk legyen; ezért úgy gondoltam, hogy mi egy dokumentumfilmben rendezzük össze ezeknek az embereknek a munkáját, hátha egy kicsit a magunk módján mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy az erdők helyzete javuljon a következő években Romániában.”

A magyar közmédia tudósítói találkozójának ezúttal is a Pannon RTV volt a házigazdája. A nyertes filmeket a későbbiekben a Duna csatorna is műsorára tűzi.

TV21 Ungvár/Dankai Péter